Magánbeszéd (Magyar)
Az életet szerettem. Azt, ami lüktet, azt, ami vágtat a vér rohamán. És szíveket gyűjtöttem. Elhanyatló, kedves főket, jó aggok kékerű, áldott kezét, kisgyermekek csodás, seprős-pillájú, bűvös szemeit. Mostan természetesen kiabálok, izgága dühvel csapdosom üres kezem. Jaj, jaj, én eszelős gyűjtő, felsült, rossz üzletember, nagyralátó fajankó, mit műveltem? Gyűjtöttem volna inkább szívtelen, durva követ, goromba vasércet, halomba rakva, mind-mind itt maradna vigyázva elfogyó életem hideg vigyorral, mint zsugorit az arany. De megvesztem azért, mi elveszendő, imádtam én a legtöbbet, mi széthull s romlandóbb, mint a málna, vagy a hal. Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://www.literatura.hu |
|
Monologue (Angol)
It is life I loved. Life which throbbed, which raced along with the rush of blood. And I collected hearts. Dear heads bent downward, the blessed blue-veined hands of the aged, the magic eyes of little children with sweeping lashes. Now I'm naturally shouting, slapping my empty hands about with rambunctious rage. Alas! I, delirious collector, poor failed businessman, ambitious numbskull, what did I do? If only I'd have collected heartless rough stone or coarse iron ore heaped into piles, it would all still be here taking care with a cold grin of my decreasing life lessened by gold. Instead, I lose all that can be lost, I mostly adored what broke up and was more perishable than raspberries or fish.
|