Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kosztolányi Dezső: Mi ez, mi ez?

Kosztolányi Dezső portréja

Mi ez, mi ez? (Magyar)

Mi ez, mi ez?
Szűz Mária.
Mi ez, mi ez?
Isten fia.
Védd meg szegény kisgyermeked.
Alázatos szívem remeg.
Fehérlő orgonák közt jártam,
és egy leány a mély homályban
haragoszöld lombok között
vetkőzködött, öltözködött.
Olyan volt, mint egy kis cukorbaba.
Fehér hátára hullt sötét haja.
Cikáztak az aranyoszöld legyek
a fekete földön, s ő nevetett.
Hogy nevetett.
Mondd, mit akarhat tőlem Ő,
miért fél így a remegő,
bús kisgyerek?

Azóta folyton erre gondolok csak,
a tárgyak álmosan forognak.
Jaj, jaj, nincs erre szó,
lélekzetállitó
gyönyör
gyötör.
Kiszárad tikkadt ajakam,
és sírok, szégyelem magam,
és lángvörös lesz a világ,
az arcom ég, pirulva, forrón,
és délután vérzik az orrom,
látok ezer tűzpántlikát
és látom Őt - oly szenvedő és halvány -
a padlásunk derengő rejtekén,
zöldszinű homályon, sárga szalmán,
és minden este korán fekszem én,
s akárhová megyek, mindig felém jön,
a zongoraszobában, az ebédlőn,
és lihegek és ég szemem,
s álmatlanul dadogok Néki, Néki
és a szemem a szoknyáját letépi
és látom Őt, Őt meztelen.
Én Istenem.
Nézd, kis karom milyen sovány.
Milyen zavaros a szobám.
Mi lesz velem?

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Cos’è questo, cos’è? (Olasz)

Cos’è questo, cos’è?
Santa Maria.
Cos’è questo, cos’è?
Figlio di Dio.
Proteggi il tuo povero bambino.
Trema il mio cuore sottomesso.
Ho camminato tra le serenelle bianche,
e tra le fronde verde scure,
nell’oscurità profonda, una ragazza
si spogliava e si rivestiva.
Era come una piccola bambola di zucchero.
I suoi capelli scuri le ricadevano sulla schiena bianca.
Le mosche verdi dorate zigzagavano
sulla terra, e lei rideva.
Come rideva.
Di’, cosa vorrà da me?
perché ha tanta paura
il piccolo, mesto bambino tremante?
 
Da allora penso solo a questo,
gli oggetti roteano assonnati.
Ahimè, per questo non v’è parola,
voluttà
mozzafiato
mi tormenta.
Son riarse le mie labbra inaridite,
e piango, e mi vergogno,
e il mondo diventa color fiamma,
mi brucia il viso, s’arrossisce, s’infuoca,
e pomeriggio mi sanguina il naso,
vedo mille nastri di fuoco,
e vedo Lei – così sofferente e pallida –
nel coviglio rischiarante del nostro soffitto,
nell’oscurità verdastro, sulla paglia gialla,
e tutte le sere mi corico presto,
e ovunque io vada, mi viene sempre incontro,
nella sala del pianoforte, nella camera di pranzo,
e sto ansimando, e mi bruciano gli occhi,
insonne Le balbetto, a Lei
e miei occhi le strappano la gonna,
e La vedo, vedo Lei nuda.
Dio mio,
giarda com’è mingherlino il mio piccolo braccio.
Com’è disordinata la mia stanza.
Che ne sarà di me?



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap