Kukorelly Endre: Én senkivel sem üldögélek

Semmit
nem
használok
fel
ha
tudok,
amennyire
csak
tudom.

(Kettő)

Én senkivel
sem üldögélek.
És már
nem is
lehet. Egy
bánatos vers,
de aki
írta, az
jól van.
Most vacsorázik.
Most valami
másba kezd.
Neki így
épp megfelel.

(Három)

Az előbb még
boldog voltam, vagy
erre emlékszem legalább.
De nem volt
az jó, a
boldogság, és nem
jó szeretni sem.
Nem jó szeretni.
Kiviszem a tálcát.
Valamikbe belefogok, és
ha sikerült, akkor
összecserélem. Nem jó,
igen. Mindjárt vége
van. Nem jó,
de mindjárt vége.
De nem viccelek.
Pedig sohasem viccelünk.

(Négy)

Volt a reggeli, ettünk,
és akkor föl, ettem
abból a valamiből, elrágtam,
aztán azonnal felállni, nincs
étvágyam, nem volt, alig
van, reggel, nem túl
korán, akkor pedig tovább
kellett cipelni, annyira kezdtem
izzadni attól, ettől az
egésztől, a rágástól, de
csak a hátam izzadt,
rátapadt az ing, csorgott
lefelé a víz, hogy
kiszakadok a súly
kiszakadok alóla, rátapad az
ingem ráragad, összetapadok vele,
kész voltam, és kész,
ilyenkor iszok vagy öblítek,
kiöblítem a számat, teljesen
kész voltam szerencsére azt
még szabad és akkor
felállni és cipelni tovább,
ahogy pedig cipelem, illeg.
A ház elé valahova
ezeket a fákat ültették.
Cseresznye dió diófák ilyen.
Ez, ami alig van.

(Öt)

Egy magas, mészfehér toronyban lakom.
Lent az udvar sarkában néhány
nagyobb fehér kő. Lefelé nézek.
Az asztalon a jégeső nyoma.
Mintha túl melegre sikerült volna
a nyár, gőzölög a növényzet.
Mert éppen most megy így.
Ez most az enyém, én
innen nézek. Most túlzásnak tartom
a meleget. Ne tartsam annak.