Kukorelly Endre: A kezdet

Lepucoltam az asztalt. Dolgokat
áthelyeztem: hogy ott várják be, át
ami jön. Ez van, hogy segít, és nem csak
nekem, hanem a dolgoknak is, de
még a sorsnak is. Azt ami úgy válik
le csak, vagy el, hogy cuppan egy nagyot.
Ragacskodik, és eztán a bőrhöz,
az ujjaimhoz már, és még ki tudja

hogy mihez majd. Egy körcsóknyom marad
mélyebb, más-barna rúzsfolt, és lehet
majd sikálni. Lerámoltál, fiam.
Ezt hallottam, de még nem az asztal
szólalt meg, hanem a szomszédban a
veszekedősék. Az egyikük ki-
abálta ki, mert úgy látszik, ők is
igyekeznek segíteni. Mi mind

akik tipegünk emez pagonyban.
De lehet-e valamit kezdeni.
Bármit is. Lehet kezdeni bármit?
Lehet siettetni? Igen, de nem
siet. Hanem amúgy is rohan. Ez
tényleg, kurvára rohan, és csöppet
sem jön közelébb. De hát lehet-e
az. Ezt a kérdést még nem szoktam meg.