Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kutasi Gyula: A tavasz szerelmesei

Kutasi Gyula portréja

A tavasz szerelmesei (Magyar)

A március hónap vidám, mint egy kamaszlány, Hegyes napsugarai nyomán a sötét gépműhely megtelik fénnyel. Fehérre szívott bennünket a tél, unjuk a hideget, az átkozott ködös reggeleket és a gyakori havazást. Az idén kijutott belőle, olvadáskor bokáig ért a latyak.
Kajaszünet van és csend, moccanatlannak tetszik a világ, az a komor épület, ami a telep csücskében húzódik, leghátul. Kívülről olyan, mint egy menedékház. Csak egyszer kell belépni a munkaügyin, aztán mindenkit befogad, elnyel. Aki szabadulni akart, már elment régen. Mi maradunk – az életfogytosok - , ahogy a nyugdíj előtt álló Laufer mondja. Ha szidjuk, átkozzuk a szakmát, ezt szeretjük csinálni. Ha nem fizetnek meg eléggé, ehhez értünk. Több lehetőség nincs. Egy pörlekedő, de a bajban egymásért küzdő nagy, lármás család vagyunk. A volt focista, főnök, nem családtag. Csupán egy mindig kíváncsi szomszéd.
A evésen már túl vagyunk, ilyenkor mesélünk, igaz és kitalált történeteket, amit soha nem ununk meg. Nagy ritkán megreped a burok és szép történet születik, ez az, ami összeránt bennünket. Ha valami fontosat tudunk meg a másikról. Mert a valódi szépség mindig rejtve van.

Persze akad itt más is: érdekes módon az üzemben a nőkről, a kamatyolásról megy a duma,
de amint kívül kerülünk, mondjuk egy borozóban, a szakik mindjárt dolgozni kezdenek, bent így csináltam meg amúgy. Ki a fene érti? Az egész olyan, akár egy kifordított kesztyű.
A hantás Répásinak ma nincs jó hangulata. Középen ül. Borongósan néz.
-- Itt van a zsebemben az új fogsorom... Mintha gombostűk lennének benne, úgy szúr – fátyolosan pillant ránk, várja, hogy együtt érezzünk vele.
Nem szól senki, valami lóg a levegőben, de egyelőre nem robban.
-- Pedig randim van... - fűzi hozzá Répási, miközben visszacsomagolja a papírba.
A dagadt Kakuszi a teáját kavargatja, kellemetlen hangú koccanásokkal ütődik a kanál pohároldalnak.
-- Papa, aki zsebben hordja a fogsorát, az ne nagyon ugráljon – hörpint Kakuszi a poharából.
Kitör a vihar, mindenki nevet. Tudjuk Répási kijár a Rákóczi térre kurválkodni.
Az öreg Laufer csak finom mosolyt enged meg. Cinkosan pillant föl az újságjából, a szemüveg felett néz a társaságra. Mint máskor, most is a házassági rovatot böngészi. Tizenöt éve özvegy.
Egyedül Répási marad komoly. Hatalmas termetű, vörös hajú ember, lapáttenyere van, bőre fehér színű, mint az asszonyoké, de sajna mindenütt szeplős. Még a füle is. Egykönnyen nem lehet megsérteni, nehéz kihozni a sodrából. Válasz helyett hanyatt dől a padon, még a bakancsos lábát is fölrakja. Akkora melák, hogy úgy hat, mintha egy nadrágszíjra feküdt volna. A hebehurgya Dörner Rudi ül a pad végén. Fölvonja a szemöldökét, kevés időre a bakancs felé szagol, meglepett arccal kérdezi.
-- Melyikőtök hozott sajtot?
Répási erre sem válaszol, csak a lábát húzza fel, majd visszaereszti, és a következő pillanatban Dörner Rudi már a betonról tápászkodik föl.
-- Jól van na! - porolja az ülepét, és átül máshová.
Répási behunyja a szemét, úgy fekszik a beesett arcán szétterített Ütemi Híradó alatt, mint egy közúti hulla. Nincs szüksége altatóra, egy perc elteltével már elragadja az álom, időnként ráhorkant egy termelési hírre.
A műhely belülről ugyanolyan, mint a legtöbb: mocskos és elhanyagolt. Ráférne egy kiadós festés. Még az ablakon sem lehet kilátni, az évek folyamán annyi por és korom rakódott az üvegekre. Lemondtunk róla, hogy kíváncsiak legyünk az utcára.
Csepi egy tejföltől származó foltot dörzsölgeti a munkásnadrágjáról, mintha számítana valamit.
Brant Endre csontos arcán mosoly dereng. Már tudjuk, mindjárt szólni fog, el akar valamit mesélni.
--Ide figyeljen, egyszer én is megjártam – kezdi Brant, kezét Csepi karján pihenteti. - Csak az másmilyen pecsét volt... - hatásvadászó szünetet tart.
Implom Erzsi nem hagyja befejezni a történetet, közbevág.
-- A könyökömön jön ki, amikor mozdonyvezető feleségétől az ablakon keresztül menekültél.
A kis Klein fölnevet.
– Nekem gyönyörű zöld pecsétjeim voltak – kezdi – Bicskéről hoztam kacsát, motorral. Kacsa a tankon, az ölemben. Gondolhatjátok. Egész úton fosott, meg karomat csipkedte. Nem is szeretek rágondolni. Még a cipőmbe is jutott.
Brant gonoszul hallgat. - Mi ebben a vicc? - kérdezi ellenségesen.
Váratlanul megmozdul az Üzemi Híradó, és Répási lángvörös feje bukkan elő. Felül, haja az égnek mered, minden bevezetés nélkül kezd el mesélni.
-- Nagyon szerencsétlen vagyok... Világéletemben mások marhasága miatt fizettem – sokatmondóan pillant a hallgatóságra. -- Képzeljétek, történt egyszer, hogy Stasekkal hajókirándulásra mentünk. Persze, mind a ketten otthon hagytuk a feleségünket. Azt hazudtuk, hogy ez brigádkirándulás, meg minden – mosolyog hamiskásan. - Mit mondjak, tűrhetően éreztük magunkat. Amikor visszafelé jöttünk, úgy emlékszem, Kismarosnál kettőnk közé telepedett özv. Sztuhárné, egy nagy hírű nőcske. Éppen sötétedni kezdett. Bedugtam a kezem a blúza alá, és az Újpesti vasúti hídig ki se vettem. Különben nem volt egy nagy szám, palacsinta mellei voltak. Ha látták volna Stasek arcát, izzott a gyűlölettől, azt hittem, ott robban föl. Egyre csak rágta a cigarettáját, és olyan szemekkel nézett, hogy kezdtem félni. Később, amikor egy gyanús mozdulatot tett, erélyesen figyelmeztettem: Foglalt! Özv. Sztuhárné meg úgy kuncogott, mint egy gimnazista lány. De hát a kaland az kaland...- Rövid szünet után folytatja. - Mit gondolnak ki várt ránk a rakparton, úgysem találják ki. A Stasek felesége. Többször volt az idegeivel kórházban, mint otthon. Ahogy a függőhídon keresztül elhagytuk a sétahajót, már messziről láttam, hogy Stasek felesége őrjöng. Stasek egészen picire húzta magát, riadt szemekkel nézett, tudtam, legszívesebben egy kiránduló hátizsákká változna át, ha lehetne. Amint a szárazföldre értünk, az asszony csúnyán lehordta, mindenféle kurvapecérnek elmondta. Pedig Stasek ártatlan volt. De még nincs vége! A felesége annyira kiborult, hogy az én termoszomat csapta földhöz. Hát értik?
Értjük, nem értjük, egyre megy. Éles hangon megszólal a csengő, ami reggeli végét jelzi. Lassan szedelőzködünk.
A stréber Lipka gépe pörög fel először, elnéz a főnök üvegkalickája felé. Aztán hirtelen lekontrázza. Ez így megy minden áldott reggel, talán belebetegedne, ha nem ő lenne az első.
A segédmunkás Sanyika fejébe nyomja a megörökölt tűzoltó-tányérsapkáját, és elmegy a raktárba. Minden hónap elsején bálában kaptuk a géprongyot, hogy majd a marokecsettel lepucolt gépet ezzel dörzsöljük szárazra munkaidő végén.Tíz óra felé aztán előkeveredik,csakhogy már ott púposodik a hátán a zsák, amiben a géptisztítót hozza. Azt látni kellene, hogy micsoda versenyfutás kezdődik. Megbolydult a műhely, amikor a sokszínű rongyot kiönti a ragyás betonra.
Az egész egy óriási hecc, röhögünk, egymás kezéből huzigáljuk, tépjük ki az anyagokat, de ugyanakkor félig komoly is, mert sok a használható közöttük. Lármás igyekezettel válogatunk, igazi zsibvásár-hangulat kerekedik. A szerzés mohó visszfénye parázslik a szemekben. Megpróbáljuk kitalálni a kézbe vett holmik közül, hogy mi volt eredetileg, és majd mire használhatjuk föl.
Majd minden darab csupa nyugati holmi. Persze széttépve. Igazi szerencsénk akkor van, ha valamelyiket elkerülte az előttünk ismeretlen és jótékony kéz nyirbáló ollója. Igaz, őt meg azért fizetik, hogy vagdaljon.
A legtöbb ing olyan, mintha kerek ablakocskák futnának fentről lefelé, csak a gomblyukak vannak kivágva. Kijavítva itt bent elmegy. Amott Csepi kezében egy piros gyapjúpulóver, átlósan szalad keresztül a hasíték. Össze kell ölteni és használható. Csepi még nőtlen, majd a mamája.
A hülye Brant keveset beszél németül és nem hagyná ki soha, hogy ne kérkedjen vele. Egy hosszú ujjas puplin inget talált.- - Bügelfrei – olvassa hangosan - ,szabad vasalni. -- A következő pillanatban átbujtatja rajta a fejét.
Tudjuk, épp ezért nem figyel rá senki.
Csak egyvalaki létezik a műhelyben, aki nem vesz részt a közös guberálásban, Zsók Laci, egy nyurga kamasz. Na meg a főnök. A főnök bejáratos a raktárba, és ott egyedül, kedvére turkálhat. Zsók Lacit a doboláson kívül talán nem is izgatja semmi. Majd csak akkor jön ide válogatni, ha már mindenki megszedte magát. Az egészben az a legszebb, hogy amikor a falka már összevissza forgatta a rongyhegyet, és úgy hisszük, minden értékes darabot sikerült megmenteni, a kamasz mindig talál olyat, amitől leesik az állunk.
Általában megelégszik egy tenyérnyi nagyságú bársony vagy ehhez hasonló puha szövésű anyaggal, amivel dobfelszerelést fényesíti.
-- Ezt nekem tették bele – mondja Zsók, lezser mozdulattal kihúzza a szerzeményét, és zsebre gyűri. Már ott sincs.
Dagad, gyűlik a csomag a hónunk alatt, amit majd vasszekrényünk mélyére gyömöszölünk, de többségében ott marad, mert megfeledkezünk róla. Úgy látszik, csak a szerzés a fontos, a többi nem számít.
Időnként természetesen próbálunk is, és ha valami szűk vagy lötyögős, elcseréljük. Hol inget,kardigánt kötött sapkáért, hol egy selyemgallérú un. Háziköntöst csokornyakkendőért. Ebben nincs semmi meglepő, mert találtunk már bársonybéléses fülmelegítőt, kapus lábszárvédőt, sőt a nyáron bombázópilóta-sapkát is.
A kis Klein mindent megfogdos, fakó, lila mintás pongyolában hajladozik, ami leér a bokájáig. Nyilván valami öregasszonyé lehetett. Mindenesetre sírni valóan fest, mert Klein alacsony és bajuszt visel.
Muris képet mutat az egyébként sivár műhely. Fékezhetetlenül röhögünk egymáson, csaknem mindannyian az új jelmezünkben feszítünk. Úgy turkálunk, mint egy farsangi bál versengő résztvevői.
Időnként csíkos pizsamakabátok és kék színű, agyonmosott köpenyek szaladnak keresgélő ujjunknak. Bal oldalt a zseb felett pecsét vöröslik. Származásának bizonyítékaként vágódik szemünknek. Tüdőosztály. Sebészet vagy valamelyik Szociális Otthon kiselejtezett hulladéka, és hagyjuk visszahullani a többi közé.
Implon Erzsi halványzöld kombinét talált. Nevetve bújik bele, és ott riszálja a fenekét az orrunk előtt. Csakhogy nem kíváncsi rá senki, mert száraz, mint a kóró.
Kész, vége a kirakóvásárnak. Ismét zsong, zajjal töltődik fel a hodályszerű műhely, rágörbülünk a gépeinkre.
Zsók Lacié a terep, kedvére bányászhat. Idő múltával talál is. Különös mosoly ül az arcán, mintha nagy titkok tudója lenne. Kezében az a valami, amit hoz, jelentéktelen dolognak tűnik. Menet közben pattanásos arcához emeli, és mélyet szippant. Az a néhány vörös dudor az arcbőrén nem is pattanás, inkább rügyhöz hasonlatos. Furcsa módon még a szemét is lehunyja és a mosoly ott marad, nem lehet letörölni a képéről. Az öreg Laufer gépénél megáll.
– Ehhez mit szól? – rázza meg az öreg savószínű szeme előtt azt a valamit..
– Bugyi?
– Laufer bácsi!
– Hát akkor mi? – kérdezi zavarta Laufer, lekontrázza a gépet. Csepi kíváncsian nyújtogatja a nyakát.
Zsók sem tudja megmondani, mert a rogynak hiányzik a fele. Válasz helyett magasba húzza a vállát, majd ernyedten leejti.
– Mondjuk, egy vékony trikó lehetett... – forgatja Laufer orra előtt a narancssárga színű anyagot. – Vagy inkább garbónak nézném – szaglászgat Zsók. – Ilyenekben feszítenek nyáron a Balatonon a lányok, ha sétálni mennek a városba. Meg kell őrülni! Csak garbó és alatta semmi.
– Én ha ilyet látok, mindjárt bandzsitok – kotyog közbe Csepi. Zavarában fülig vörösödik.
Kakuszi furakszik közéjük, ki nem maradhat semmiből. Krinolingvastagságú hüvelyk- és mutatóujja közt morzsolgatja az anyagot..
– Ez garbó – fontoskodik. – Én mondom, valósággal átszúrják az embert azokkal a gömböcskékkel! – néz derűsen. – Ilyenek!... - elöl megcsípi a munkáskabátját és két púpot képez.
– Amilyen dagadt vagy, téged csak egy lándzsával lehetne átdöfni – heccelődik Klein tisztes távolságból.
– Fogd be a pofád! – tromfolja le Kakuszi.
Laufer a kamasz zsákmányára pillant, megpróbál közönyös maradni.
– Na és, egy garbó. Mi ebben a különös? – kérdezi.
– Szagolja csak meg! – biztatja Zsók.
Lassan körülveszik az öreg gépét. Laufer megszagolja egyszer, és váratlanul valami melegség gyullad a tekintetében. Nem érti senki, csak a kamasz Zsók. Laufer egyelőre le sem veszi az orráról, mintha hozzáragadt volna.
– Ez fantasztikus! – mondja úgy, mintha erősen meg lenne fázva. – Micsoda illat... - álmélkodik orrhangon.
Utolsónak Répási slattyog a társasághoz. Még nem sejt semmit.
– Mi van, mester, vérzik az orra – kérdezi.
Laufer Répási kezébe nyomja a garbót, rábízza a döntést.
– Ma specialista, milyen illat ez?
Répási elégedett, úgy pillant körbe, mint pásztor a nyájon. Aztán vadul belefúrja a fejét, húsos orrát a jó illatú női garbóba. Kíváncsian várunk.
Dörner, úgy látszik formában van.
– Papa, aztán nehogy belefújja a bacikat!
– Pofa be! Ez mandulavirág, uraim! - mond szakvéleményt Répási. – Az első menyasszonyomnak, Weszelszki Klárikának volt ilyen illata – emeli újra az arca elé, mint aki képtelen szabadulni a régi emlékektől.
Már mind ott szorongunk, toporogva várjuk, hogy sorra kerüljünk. A narancssárga garbó kézről kézre jár. Mindenki szaglászik, az illat varázsütésére valami megmozdul bennünk. Még jó, hogy nincs jelen a főnök, mert ha csapatban látja a műhelyt, mindjárt tapsikolni kezd a rózsaszínű tenyerecskéivel – uraim, legyen vége a cirkusznak. A főnöknek minden cirkusz.
– Barna hajú lánynak képzelem. – A szeme pedig kék, biztosan kék színű.
– Ember, a Weszelszki Klárikának ilyen hosszú szőke haja volt – hogy meggyőzze, tenyerének élével a dagadt Kakuszi derekát nyiszálja. – Szerintem csak szőke lehetett.
Implon Erzsi, a műhely üdvöskéje egyszeriben féltékeny lesz.
– Szerintem meg egy kurváé – sarkon fordul, otthagyja a megpezsdült társaságot. Félresikerült a házassága, egy lánya van. Eltartási szerződésben élnek egy szoba-konyhás lakásban, egy öregasszonynál.
Mindenki felhördül, mintha személyünkben sértett volna meg. Nem engedjük bántani álmaink nőjét, akinek ruganyos a teste, keskeny a bokája és feszes a combja; Répási szerint még főzni is jól tud.
Ismét a kamasz Zsók kezében a garbó, puhán, vigyázva tartja.
– Ha hiszik, ha nem én már találkoztam ezzel a lánnyal – lehunyja a szemét. A hangulat olyan emelkedett, hogy senkinek nincs kedve nevetni. – Így is látom, le tudnám írni, hogyan néz ki.
A kis Klein váratlanul előtte terem, mintha a földből bújt volna elő: üzletet szimatol.
– Add nekem! – kéri.
Zsók kinyitja a szemét. Kamaszarca csodálkozva néz. Látszik, neki mindegy.
– Tessék... - készséggel engedi át a kincs tulajdonjogát.
Laufer gubancos szemöldöke megrándul, elfelhősödik a tekintete. Visszafogott izgalom remeg a hangjában.
– Nálam jobb helyen lenne. – mondja halkan és komolyan. Feszülten figyelünk. – Emlékeztet valakire – fejezi be Laufer.
Klein nyert, boldogan nevet. Benne van az üzletben, és már mondja is az árát. Egy kockás ingért hajlandó átengedni, aminek a nyakában ott díszeleg a használati utasítás: bügelfrei.
A csere hamarosan megtörténik. Laufer lágy mozdulattal süllyeszti a fiók mélyére a garbót. Mi mást tehetünk, mint hogy visszamegyünk dolgozni, most rá kell kapcsolni.
Lóg az orrunk, valamiért irigyeljük Laufert. Sőt, dühösek vagyunk rá.
– Nem vagyunk igazságosak... – mondja Répási az öltözőben. – Lauferral együtt kezdtem ebben a kócerájban. Volt egy lánya, azt hiszem, első gimnazista lehetett, amikor megbetegedett. Literszám adták neki a vért. De hiába. Fehérvérűségben halt meg. Öt évvel később az asszony is ráment. Laufer így maradt egyedül. – Répási behajtja az öltözőszekrény ajtaját, és elindul a fürdőbe.



FeltöltőOláh Tamás
KiadóMagvető Kiadó
Az idézet forrásaKörkép 81
Könyvoldal (tól–ig)511-525
Megjelenés ideje

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol1
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap