Lévay József: Útlevél

Feljutottál a tetőre,

Onnan már ne nézz előre,

Az már egy arasznyi tér:

Merengj inkább a vidéken,

Mely utánad maradt régen,

Ott merengni többet ér.

Ködfátyol leng bár a tájon,

Ám azért csak bízva szálljon

Vissza rá tekinteted;

A tárgyak körrajza még ott

Végképen el nem mosódott,

Mind-mind fölismerheted….

Az se háborítsa álmod,

Mikor önmagad bírálod:

Mit mulasztál? Mit tevél?

Haladj utadon nyugodtan,

Vezérül kezedben ott van

Nyolcvan év, az útlevél.

Útlevél, de tudod, látod.

Nem soká lesz az sajátod,

Nem! Talán csak percekig;

Hogy ítélő székre hozzák,

Tőled a közel mennyország

Kapujánál elveszik.