Lévay József: Reisepass (Útlevél Német nyelven)

Feljutottál a tetőre,

Onnan már ne nézz előre,

Az már egy arasznyi tér:

Merengj inkább a vidéken,

Mely utánad maradt régen,

Ott merengni többet ér.

Ködfátyol leng bár a tájon,

Ám azért csak bízva szálljon

Vissza rá tekinteted;

A tárgyak körrajza még ott

Végképen el nem mosódott,

Mind-mind fölismerheted….

Az se háborítsa álmod,

Mikor önmagad bírálod:

Mit mulasztál? Mit tevél?

Haladj utadon nyugodtan,

Vezérül kezedben ott van

Nyolcvan év, az útlevél.

Útlevél, de tudod, látod.

Nem soká lesz az sajátod,

Nem! Talán csak percekig;

Hogy ítélő székre hozzák,

Tőled a közel mennyország

Kapujánál elveszik.

Auf dem Dach bist hochgelaufen,

dort sollst nicht mehr vorausschauen,

schon eine Spanne breit’n Platz

schau viel lieber die Landschaft an,

welches hinter dir lassen hast,

‘d du drüber nachdenken kannst.

Nebelschleier schwingt über das Land,

doch du hast stimmungsvollen Stand,

du siehst zuversichtlich an;

die Umrisse von damals sind frisch,

es ist immer noch sehr magisch,

wie ein lebendiger Wahn.

Es soll deinen Traum nicht stören,

wenn andere in dich hören:

Was vermisst du? Was tust du?

Geh nur weiter auf deinem Weg,

in deiner Hand liegt der Beleg

achtzig Jahr‘ wirst du im Nu.

Der Pass, das weißt du, geht zu End-.

Es wird nicht mehr dein Dokument

nein! Gar nur für kurze Zeit;

wenn auf Gericht entscheiden wird,

‘d an den Himmeln unterwegs bist,

wird am Himmelstor Enteingn't.