a házunktól ötven méter
a gyerekkorom
néha zsebre rakom
éveim és elgyaloglok
meglátogatom gügyögéseim
tejfehér ködcsomó
az Ipoly-part
jeges sarat ken
magára a legelő
én meg
anyám
őrizzük a partot
úgy vigyázzuk a téltől
mintha gyerekcsín lenne
ez a vigyázás
lábunk alatt meddő ágak
fagyott rügyek ropognak
az első öt lépés
után
anyám az Ipoly part ködje lesz
nyugodt
az új tavaszért ő lesz felelős
alig látni ha megmozdul
a tájban
anyám rögekkel álmodik
cserebogár lárvákat keres
bennük
a hideg és én
fagyos folyóba
mécseseket dobálunk
lángok fekszenek
a sodrásra
nem látom ellobbanni
egyiket sem
a szürkület olvadó
hajnali menedék
eltakarnak tar bokrok árnyai
elkésett szarvasbikák hörögnek
kánonban
bele a látatlanba
nagyapám mindent lát
ő a köd és ő a hörgés
én csak állok
ő a part ő a lépés
én csak nézek
ahogy ő