Laboda, Róbert: Tavaszi messzeség

szépet álmodtunk,
nem egyszerre, nem ugyanazt,
közeli volt hangod fekvése,
de oly messzi belőle a tavasz,
hogy akár mezítláb is aludhattál volna,
az ágyon maradt hajszálaid csiklandoztak álomba,
amikor hajnalban a szomszéd
elkezdte a húst klopfolni -
akár egy zöld tapéta, úgy nyugtatott,
ha megmozdultál mellettem,
párnák, mint láncravert sóhajok vettek körül minket,
amikben maradt még mentolos hatás,
és az esti csókok illata sem párolgott el belőlük

snívali sme krásu,
nie súčasne, nie tú istú,
blízka bola poloha tvojho hlasu,
ale jar z neho ušla za hory,
že spinkať by si mohla aj bosá,
tvoje vlásky zanechané na posteli ma štekliac uspali,
keď sused na úsvite
začal klepať mäso -
ako zelená tapeta, tak ma utišovalo
tvoje vzrušenie vedľa mňa,
objali nás podušky ako reťazou pripútané vzdychy,
v ktorých ešte zostal mentolový dojem,
a nevyparila sa z nich ani večerná vôňa bozkov