Szép vagy (Magyar)
Tűzijátékot gyújtanék neked szerelem, káprázatos rakétákat, hogy elbűvöljelek, hosszú verssorokat, hogy körülöleljék tomporodat, és égő mondatok hálóiba fogjam melledet… De lebiggyeszted a szád, csak akkor ragyogsz föl, mikor tükörbe pillantasz. Szép vagy, mint egy húsevő növény, álmos és izgalmakra éhes; csókom ijedt állata végigmászik karodon, nyakadon, aztán égető nedvek emésztenek el. Néha boldogan mesélnék fekete napjaimról, a kövekről, amiket a feneketlen szakadékba cipelek, szánnivaló énekeimről, amiket az emberek fülébe üvöltenék, hogy felébredjenek, az őrült órák kalapácskattogásáról, amit egész éjszaka hallok, míg nézem a hold lassan menetelését a fal penészvirágai közt. Szemem leragad reggel a villamoson, de aztán újra rád nyílik, szerelem, mert te vagy az én napom, tündöklő-tomporú! Most e kocsmában várok rád, ahol piszkos abroszokon kiloccsant borcseppek vöröslenek, s a fejeket támasztó karok erdejében riadt kutyatekintetek csillagai közt a világból, mely a cigarettafüst ősködéből kifordul sisteregve, tested forró pusztái villognak csak szemembe, ahol, kopott csavargó, kiszáradt torokkal kószálok és háromnapos szakállal, s már csak fáradt, véres szemem néz szembe a világgal. |
|