Lennert Móger Tímea: Vérkép

A női test havonta vérzik,
érzik a vér szagára,
megtisztul, újjászületik
önmagából,
nincs szüksége senkire
a harchoz
a békéhez,
teremtő lett nagykorától,
a férfi combrafogja,
kiáll ellene,
hogy vele veszítse el
önmagát,
a férfinak kell a gyász,
a nő örömmel öl
és ölel,
mikor mi kell,
áldoz és akar,
elég erős az élethez,
a férfi ezért vesz el
a nőből,
háborús üzelmek
érzéstelenítés nélkül,
melyik bírja tovább, ahogy
mint lemetszett fül
süketen fáj
és polipkarokkal
érzést csal,
hordja az amputáció sebét,
a nő az alsóneművel együtt
minden nap kimossa,
tűrni jár
naponta a kútra,
megmeríteni élete vizét,
hogy, amikor a kút mélyére néz
ne ugorjon, hátha
a férfi hazavárja,
mint tévé elé,
kaja, pia,
ha nem elég
bámulják együtt
sebeik vérző tengerét,
ez a táj
a női bájjal összefér,
elvérezni,
feltámadni havonta
a férfi ebből él,
amíg meg nem hal
a nőben
egy másikért,
a nő erőtlen lesz,
de feltámadni él,
rutin munka,
a vér
vért kíván,
lehet szeretni újra és
enni kér
és inni jár
a kútra már,
tükörképét vízében
mossa
és kioldja erényövét,
használ, szerez,
lassan szeret,
megköti élete üzletét,
harca szép,
hónapokig vértelen,
tiszta a születés,
egy férfit sem szerethet
jobban, mint a gyermekét,
érte újabb harcba lép
míg vére tart
él, hal és remél,
hogy a háború véget ér.