Móra Ferenc: Szeresd a gyemeket

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,

Hol villámok közt vala az Ur jelen,

E legszentebb parancs nincs kőtáblára irva -

Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon

Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom

Az emberszívbe irta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,

A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:

Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,

Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,

Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,

Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,

Ártatlan kis szivét az öröm megteli,

S köszönetét, akár az esti fuvalom,

Mely félve játszadoz a harmatos galyon,

Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid!