1954 (Magyar)
„Nővérem – esőibe lám a tavasznak” Paszternak, ford. Lothár László
Négy vagyok-e, és nem pedig kilenc, mikor még nem érem fel a kilincset? Nővérem már rákulcsolja a kezét. De hárman vagyunk, a húgom és én, ikertestvérek, kevésbé félénkek a nővéremnél. Ő egyedül van, egyedül ül könyvvel az ölében egy fülkében a vonatablakban. Most nem látok bele a fejébe. Magam sem tudom, mit gondoljak. Hogy a húgom sincs már. Ez mindennap foglalkoztat, ha nem a fejemben, a csigolyaporcok roskadoznak, láttam a minap, hogy összementem. Számszakilag minél többen lepjük be a földet, annál hatványozottabb iramban szaporodik el köztünk a hézag. A lélekszámot tekintve kísérteties a helyzet. Azonban ha szenvtelenül nézzük: lehetett- e valaha is nem az? Az ajtó mögött, melynek a kilincse mindig ott a nővérem kezében, tanács- ülést folytat a falu testülete. Késő este, ma sem fekszünk még le hál’istennek sokáig. Sokáig tart ilyenkor az Egészségház át- szellőztetése, imádkozás az ágy mellett a hajópadlón térdepelve, egy pokróc alá terelve hármónknak. Az ágyból látom a fogyó holdat, akár felborulóban egy csónak. Anyánk keresztet ró a homlokunkra, miután csókot hintettünk az asztal alatt kotló kopasznyakú tyúknak. |
|