Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: A huitième logette (A nyolcadik rekesz Francia nyelven)

Marno  János portréja

A nyolcadik rekesz (Magyar)

Változatok Térey-motívumokra

 

1

Beledögölhetünk, akkor is együtt

hágunk az üveg nyakára, együtt

ropjuk a szórakoztatóipart,

aztán ülünk, csak ülünk, megrészegülünk,

pillantásunk egymásba akadva –

eltaknyolhatunk egy pohár fenekén.

Buja nyomunk szétkenődhet rajta.

 

2

Esz a sárga irigység, hajnalban

a kazettás üvegen beverő nap,

fénynyalábjában a por és az atka,

fenn vagyok-e, vagy álmomban tapogatlak,

vagy átadlak a nedves vakolatnak,

azt kaparom, az gyűlik a körmöm alatt.

Aztán a lányok egy nap azon kapnak,

hogy körmömet rágom, féltemben, hogy

túlnő rajtam, s akár a mocsári jég,

több helyütt megreped, beszakadhat.

 

3

Hova tűnhettél? azt találgatom.

Milyen magasra tört az aljnövényzet!

Üldözőbe veszlek, követ egy kamera,

a követ megsínylem, éles volt s tompa,

mint réges-régi kamránkban a balta,

mikor beköltöztünk az Egészségházba.

Volt ott egy, volt ott egy rohamsisak is.

Egykori lakói viselhették,

szintaxishiba, az egykori háznak,

hát istenem, a háború, a béke,

istenem, háború, béke, és a bánat,

mely akár a huzat, járja át a házat,

rendben, ha békén hagysz, sietek utánad!

 

4

Beteg vagy, hallom, és szórakozott;

jól leépülhettél, nem mondom, hogy

sorsjegyekbe, szerencsejátékba

öldösted egész egzisztenciánkat,

de csak ne aggódj, talpra állítalak!

Adósságodat rendezem mind, hamar,

én mondom neked, hajnalban a hegyen,

ahány Egészségház, annyi baj legyen!

(két-három másodpercnyi, zavarodott csend)

Rendben, nem vagy velem; és akkor mi van?!

Keményedik a hangom, mint a tojás

a takarékon, még a bűzhödt robbanás

előtt, nem fog kimenni a lakásból

napokig, a szag, az tartja magát,

ellentétben az illattal, melyet

a jázmin ont magából így, tavasszal,

csakhogy a bokrait kiirtották

a kertből, a kertet megszállta a por,

megszállta a vendéglátóipar,

és a játszótér mellett a kutyafuttató.

 

5

Fejem az öledben, energetizál.

Képzelem, közben a tiédben mi jár!

Te végzel az idén, én most lépek át

az alsó tagozatból a felsőbe,

és már, neked köszönhetően, feláll!

És ha látnád, milyen arroganciával!

Szégyellem otthon, az Egészségházban,

s az utcán szégyellem, egy ferde vakcső

a dupla vadászcsövű csőnadrágban,

és ha besül, csőrepedés állhat elő,

s akkor bontani kell, vésni újra,

belemarni a nyirkos vakolatba,

s bámulni át a bölcsödeudvarra,

mit üvöltözik a község legapraja.

 

6

Ez itt, látod, a pólyázóasztal.

Vajszínű, ormótlan, hét vagy nyolc rekeszt

számláló osztattal, ezt most józanul

az isten sem ássa ki belőlem.

Talán utánanézek majd révületben.

Olyankor enyhül a légszomjam, és meg-

ritkulnak ásítási rohamaim.

De hol hagytam el a fonalam? Helyes,

a kismamáknál. Ott állnak sréhen

egymással szemben, bontogatván dob-

hártyarepesztő csomagjaikat,

visszatuszkolva a gumit a hét vagy nyolc

ordító szájba, melyet a porontyok

halálraszántan tátogatnak. Rossz

szögből nézve a nyolcadiké már

nem is harap  csalira – tátva maradt.

 

7

A nyugalom, amit csak a kútásás

közben érez az ember, ha emberről

szólni még mindig divat. Én manapság

inkább nem viselem. Nem szívügyem

ugyan a kerítés sem, melegség jár át,

ha egy-egy szakasznyit erre a vasútnál

bedőlni látok. De még nagyobb hévvel

kerít a hatalmába a nap, ha nem jön fel,

hanem a borúja bennem, a belemben

izzik, innom muszáj, hogy el ne égjek,

falusi kútvizet vagy gyógyszertárit.

Ó, egészségügy! Elmém csak nem tágít

tőled, főleg mióta financiális

gondokkal küzdesz. Ámde mi értelme

bármilyen bajnak, betegségnek, ha nem

maga a küzdés vele. Felépülni

igazán nem kunszt, hiszen gyerekjáték.

 

8

Ellenben ásni! Az embert kíván!

Ásni és elesni, mielőtt elásnám

magam, vagy magam ásnám ki a talajt

alólam. Ahogy az öreg Toldi

készült az estéjét megalapozni

az ifjabb Bencével. Földjét forgatva,

mint egykoron az öklét, ha ölre

kergették menni az indulatai,

kánikulában is akár. Az ember

ha esik, ha fú, ha perzsel, mióta

ember, törekszik csontjait maga

elvermelni, s hűséges ebét marhák

meg disznók csontjával ebédeltetni.



FeltöltőBakó Mariann
KiadóMagvető
Az idézet forrásaSzereposzlás
Könyvoldal (tól–ig)92.oldal
Megjelenés ideje

A huitième logette (Francia)

Variations sur des motifs deTérey


1

Lors, pouvant en crever aussi ensemble,

Nous, sur le col de la bouteille, ensemble,

Grimpés, on danse le showbiz pour, après,

S'asseoir, rien que cela, s'asseoir, s'enivrer,

Nos prunelles restées en contact,

Par terre, au fond d'un verre, on s'éclate,

Au fond, y étalant nos traces salaces.



2

Me ronge la jaune envie, à l'aube, aux feux

Du soleil, à travers les facettes du verre,

Sont faisceaux lumineux, acariens, poussière.

Suis-je éveillé ou, en rêve, te palpe, ou

Bien te le pénètre, l'enduit qui s'humecte,

Que je racle et, sous l'ongle, collecte ?

Puis, ce jour-là, ça, les filles le découvrent,

Je me ronge les ongles de peur qu'autrement,

Me dépassant, tels la glace des marais,

Çà et là, fendillée, ils cassent pareil.



3

Où as-tu pu passer ? Pour savoir, je sue.

Comme se dressent, haut, en sous-bois, les plantes !

En chasse je te prends, une caméra suit,

Je souffre de la pierre émoussée et coupante,

Comme, en notre archivieux réduit, la hache,

Au Centre médical, où l'on émigra,

Où de même y eut un casque de tranchée,

Que d'anciens occupants ont pu avoir mis,

Solécisme, de la maison de naguère.

Hé, mon Dieu, la guerre, la paix,

Mon Dieu, guerre, paix et le crève-coeur

Qui, tel en la maison un courant d'air, passe,

Bon, faisons la paix, et auprès de toi j'accours !



4

Il me revient que tu es malade et, songeard,

Pouvais bien décliner, je ne dis pas qu'en

Billets de loterie, au jeu de hasard,

Tu la gâches, toi, notre existence entière,

Mais, ne t'en fais plus, debout ! Les dettes tiennes,

Rondement je les solde, ceci dit entre

Nous, à l'aube, sur le mont, autant de Centres

Médicaux qu'il faudra, qu'à cela ne tienne !

(Silence embarrassé de deux-trois secondes),

Tu n'es pas avec moi, d'accord et alors ?

Se durcit ma voix, tel sur le petit bec,

L'oeuf, encore avant l'explosion infecte,

Plusieurs jours ça mettra pour que, de l'appart,

La puanteur, qui y persistera, parte.

Au rebours du parfum du jasmin tant

Et tant répandu de la sorte au printemps,

Car, voilà, furent extirpés les buissons

Du jardin, outre la poussière, s'y sont

Mis l'industrie hôtelière et, le long

Du terrain de jeu, la piste pour chiens.



5

Me galvanise dans ton giron ma tête

Qui, ce qui se passe en la tienne, interprète !

En fin d'année, tu auras, toi, ton bac

Quand, du premier au second cycle, je passe,

Moi, qui à toi le dois, si déjà je bande !

Et si tu voyais avec quelle arrogance !

J'ai, chez moi, en rue, au Centre médical,

Honte de l'aveugle et incliné rifle

Dans le pantalon fuseau double canon,

Qui, s'il grippe, alors de fuites susceptible,

Est, après vidange, à resculpter réduit,

Et à repiquer dans l'humecté enduit,

Mais gare ! en la cour de la crèche me scie

La prime enfance du bourg, qui s'égosille !



6

Ça, ici, vois-tu, c'est la table à langer,

Couleur beurre, énorme, en sept ou huit logettes

Au total divisée, impossible pour

Dieu de me l'ôter de la tête, ce jour.

Peut-être est-ce à vérifier sous hypnose ?

Auquel cas, alors s 'apaise ma dyspnée

Et, plus brefs, mes bâillements sont refrénés.

Où en étais-je resté ? Chez les petites

Mamans , c'est ça, là, de guingois, face à face,

Aux prises avec des ballots, qu'elles cherchent

À défaire, et qui leur brisent les tympans,

Elles poussent la gomme en sept ou huit bouches,

De poupons braillards, qui, voués à la mort,

Sont là béants ; or, vu sous le mauvais angle,

Une, même plus à l'amorce ne mord,

La huitième, encore à attendre, béante.



7

Le calme, seulement en creusant un puits,

Le ressent l'humain, si toujours c'est la mode

De traiter d'humains. Elle, au jour d'aujourd'hui,

Que je ne suis pas, ne me tient pas à cœur

Ni la clôture ; or, la chaleur me traverse

Rien que d'en voir d'une un bout qui se renverse

Près du chemin de fer. Avec bien plus d'ardeur,

Le soleil, non levé, de moi se rend maître

Mais, incandescente, sa tristesse en mon être

L'étant, pour n'en point brûler, il me faut l'eau

De puits du village ou de pharmacie, ô

Question santé ! Mais mon esprit n'est pas

Loin de toi surtout depuis tous tes combats

Dus aux embarras financiers. Pourtant, contre

Tout malheur, toute maladie, quoi d'autre

Que lutter soi-même ? En guérir sied

Puisque, vrai jeu d'enfant, ce n'est pas sorcier.



8

En revanche, creuser exige l'humain !

Creuser et tomber avant que je m'inhume,

Moi-même, ou bien que, sous mes pieds, le sol, moi,

Je le perce tel tel allant mettre au point,

Sa soirée avec Benoît junior, lui,

Qui remue la terre ou brandit le poing,

Le vieux Toldi, qui, jadis, de ça se grisait,

De courir sus et d'en venir aux prises

Par temps caniculaire aussi bien. L'humain,

Sous la pluie, le vent, un soleil de plomb,

Tâche, depuis qu'il existe, des os siens,

De remplir une fosse, et offre à son chien

Fidèle en past* ceux des vaches et des porcs.



past ou pât, aliment que l'on donne aux chiens de chasse.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap