Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: Ottava casella (A nyolcadik rekesz Olasz nyelven)

Marno  János portréja

A nyolcadik rekesz (Magyar)

Változatok Térey-motívumokra

 

1

Beledögölhetünk, akkor is együtt

hágunk az üveg nyakára, együtt

ropjuk a szórakoztatóipart,

aztán ülünk, csak ülünk, megrészegülünk,

pillantásunk egymásba akadva –

eltaknyolhatunk egy pohár fenekén.

Buja nyomunk szétkenődhet rajta.

 

2

Esz a sárga irigység, hajnalban

a kazettás üvegen beverő nap,

fénynyalábjában a por és az atka,

fenn vagyok-e, vagy álmomban tapogatlak,

vagy átadlak a nedves vakolatnak,

azt kaparom, az gyűlik a körmöm alatt.

Aztán a lányok egy nap azon kapnak,

hogy körmömet rágom, féltemben, hogy

túlnő rajtam, s akár a mocsári jég,

több helyütt megreped, beszakadhat.

 

3

Hova tűnhettél? azt találgatom.

Milyen magasra tört az aljnövényzet!

Üldözőbe veszlek, követ egy kamera,

a követ megsínylem, éles volt s tompa,

mint réges-régi kamránkban a balta,

mikor beköltöztünk az Egészségházba.

Volt ott egy, volt ott egy rohamsisak is.

Egykori lakói viselhették,

szintaxishiba, az egykori háznak,

hát istenem, a háború, a béke,

istenem, háború, béke, és a bánat,

mely akár a huzat, járja át a házat,

rendben, ha békén hagysz, sietek utánad!

 

4

Beteg vagy, hallom, és szórakozott;

jól leépülhettél, nem mondom, hogy

sorsjegyekbe, szerencsejátékba

öldösted egész egzisztenciánkat,

de csak ne aggódj, talpra állítalak!

Adósságodat rendezem mind, hamar,

én mondom neked, hajnalban a hegyen,

ahány Egészségház, annyi baj legyen!

(két-három másodpercnyi, zavarodott csend)

Rendben, nem vagy velem; és akkor mi van?!

Keményedik a hangom, mint a tojás

a takarékon, még a bűzhödt robbanás

előtt, nem fog kimenni a lakásból

napokig, a szag, az tartja magát,

ellentétben az illattal, melyet

a jázmin ont magából így, tavasszal,

csakhogy a bokrait kiirtották

a kertből, a kertet megszállta a por,

megszállta a vendéglátóipar,

és a játszótér mellett a kutyafuttató.

 

5

Fejem az öledben, energetizál.

Képzelem, közben a tiédben mi jár!

Te végzel az idén, én most lépek át

az alsó tagozatból a felsőbe,

és már, neked köszönhetően, feláll!

És ha látnád, milyen arroganciával!

Szégyellem otthon, az Egészségházban,

s az utcán szégyellem, egy ferde vakcső

a dupla vadászcsövű csőnadrágban,

és ha besül, csőrepedés állhat elő,

s akkor bontani kell, vésni újra,

belemarni a nyirkos vakolatba,

s bámulni át a bölcsödeudvarra,

mit üvöltözik a község legapraja.

 

6

Ez itt, látod, a pólyázóasztal.

Vajszínű, ormótlan, hét vagy nyolc rekeszt

számláló osztattal, ezt most józanul

az isten sem ássa ki belőlem.

Talán utánanézek majd révületben.

Olyankor enyhül a légszomjam, és meg-

ritkulnak ásítási rohamaim.

De hol hagytam el a fonalam? Helyes,

a kismamáknál. Ott állnak sréhen

egymással szemben, bontogatván dob-

hártyarepesztő csomagjaikat,

visszatuszkolva a gumit a hét vagy nyolc

ordító szájba, melyet a porontyok

halálraszántan tátogatnak. Rossz

szögből nézve a nyolcadiké már

nem is harap  csalira – tátva maradt.

 

7

A nyugalom, amit csak a kútásás

közben érez az ember, ha emberről

szólni még mindig divat. Én manapság

inkább nem viselem. Nem szívügyem

ugyan a kerítés sem, melegség jár át,

ha egy-egy szakasznyit erre a vasútnál

bedőlni látok. De még nagyobb hévvel

kerít a hatalmába a nap, ha nem jön fel,

hanem a borúja bennem, a belemben

izzik, innom muszáj, hogy el ne égjek,

falusi kútvizet vagy gyógyszertárit.

Ó, egészségügy! Elmém csak nem tágít

tőled, főleg mióta financiális

gondokkal küzdesz. Ámde mi értelme

bármilyen bajnak, betegségnek, ha nem

maga a küzdés vele. Felépülni

igazán nem kunszt, hiszen gyerekjáték.

 

8

Ellenben ásni! Az embert kíván!

Ásni és elesni, mielőtt elásnám

magam, vagy magam ásnám ki a talajt

alólam. Ahogy az öreg Toldi

készült az estéjét megalapozni

az ifjabb Bencével. Földjét forgatva,

mint egykoron az öklét, ha ölre

kergették menni az indulatai,

kánikulában is akár. Az ember

ha esik, ha fú, ha perzsel, mióta

ember, törekszik csontjait maga

elvermelni, s hűséges ebét marhák

meg disznók csontjával ebédeltetni.



FeltöltőBakó Mariann
KiadóMagvető
Az idézet forrásaSzereposzlás
Könyvoldal (tól–ig)92.oldal
Megjelenés ideje

Ottava casella (Olasz)

Variazioni sui motivi di Térey

 

1.

Possiamo anche tirare le cuoia, anch’allora

svuoteremo insieme la bottiglia,

ci diamo dentro al settore dell’intrattenimento,

dopodiché restiamo seduti, restiamo solo seduti,

ci ubriachiamo, i nostri sguardi intrecciati –

possiamo perderci sul fondo d’un bicchiere.

Su di esso può spalmarsi la nostra lasciva impronta.

 

2.

Mi divora l’invidia gialla, all’alba il sole, che

penetra attraverso il vetro a casette,

polvere e acari nei suoi fasci di luce,

son desto, o ti sto palpando nel sogno,

o ti lascio all’intonaco bagnato, lo sto raspando,

è quel, che si sta accumulando sotto le mie unghie.

Poi un giorno le ragazze mi colgono in fallo,

che sto mangiucchiando le unghie, dal timore,

che potrebbe oltrepassarmi, e come il ghiaccio della palude,

incrinarsi in diversi punti e rompersi.

 

3.

Dove puoi esser’ sparita? Provo ad indovinare.

Com’è diventato alta questa vegetazione del sottobosco!

Ti do la caccia, una camera m’insegue,

ne risento della pietra, era tagliente e smussata,

come la nostra ascia tanto tempo fa,

quando ci siamo trasferiti nella Casa della Salute.

C’era anche un, c’era anche un elmetto di metallo,

forse avranno portato i suoi abitanti precedenti,

errore di sintassi, della vecchia casa,

oh, Dio mio, la guerra, la pace, 

Dio mio, guerra, pace e la tristezza,

che come una corrente d’aria attraversa la casa,

va be’, se mi lasci in pace, ti seguirò di corsa.

 

4.

Sei malato, ho saputo, e sbadato;

devi essere ridotto male, non dico,

che tutta la nostra esistenza avevi sperperato

in biglietti della lotteria, nel gioco d’azzardo,

ma tu non preoccuparti, ti rimetterò in sesto!

Salderò tutti i tuoi debiti, molto presto,

te lo dico io, all’alba sulla montagna, quante

Case della Salute, non darti pena per questo!                                     

(due o tre secondi di silenzio imbarazzante)

Va be’, non sei con me, e allora che c’è?!

Mi s’indurisce la voce, come l’uovo

sul fuoco lento, ancora prima dello scoppio

puzzolente, per giorni non abbandonerà  

l’appartamento, l’odore, quello è persistente,

a differenza del profumo che emana

il gelsomino, com’ora in primavera,

solo, che dal giardino i suoi cespugli sono

stati estirpati, il giardino è invaso dalla polvere,

invaso dall’industria alberghiera, e dalla pista

per i cani accanto al parco giochi.

 

5.

La mia testa si sta energizzando nel tuo grembo.

M’immagino, frattempo cosa passa nella tua!

Tu finisci quest’anno, io passo dalla

scuola inferiori alle superiori,

e già, grazie a te, mi si rizza!

E se tu vedessi, con che arroganza!

A casa, nella Casa della Salute, mi vergogno,

mi vergogno per strada, un tubo cieco inclinato,

dentro un paio di pantaloni a tubo a doppia canna,

e se fa cilecca, può verificarsi la rottura del tubo,

e allora deve essere smontato, inciso di nuovo,

afferrare l’intonaco bagnato,

e fissare l’altro lato, il cortile dell’asilo, a sentir’

cosa stanno gridando i più piccini del villaggio.

 

6.

Questo qui, lo vedi, è il fasciatoio.

Color burro, grossolano, contenente un divisore

in sette o otto caselle, or’ questo, da sobrio,

neppure Dio potrà cancellare dalla mia mente.

Forse questo lo verificherò nell’estasi.

In quei casi mi si allevia il respiro corto,

e mi si diradano gli attacchi di sbadiglio.

Ma dov’ero, dove ho perso il filo?

So già, da neomamme. Stanno là ferme,

di squincio, una di fronte all’altra, districando

i loro fagotti spaccatimpani, ricacciando

in bocca il ciucciotto ai sette o otto

urlanti bocche, che i marmocchi, decisi

a tutto spalancano. Visto da un punto di vista

sbagliato, quella dell’ottava neanche abbocca

più all’esca – è rimasta spalancata.

 

7.

La serenità, che l’uomo sente solo durante

lo scavo d’un pozzo, se già parlare dell’uomo

è ancora in voga. Oggigiorno preferisco non

farlo. Sebbene neppure la recinzione mi stia

a cuore, mi pervade un calore se vedo crollare

una sezione presso la ferrovia. Ma il sole,

che non sorge, s’impadronisce di me

ancora con  più fervore, la sua melanconia

dentro di me, dentro il mio budello ferve,

ho bisogno di bere, per non bruciarmi,

acqua del pozzo paesano o della farmacia.  

Oh, la Sanità! La mia mente non ti molla,

soprattutto da quando hai da lottare con

i problemi finanziari. Tuttavia, qual è il senso

di qualsiasi problema, di malattia, se non

la lotta stessa. Rimettersi in salute non

è difficile, è un gioco da ragazzi.

 

8.

A scavare invece! Ci vuole l’uomo!

Scavare e cadere prima di seppellirmi,

o escaverei il terreno sotto di me da solo.

Come il vecchio Toldi si preparava

ad impostare la sua serata con il giovane

Bence. Rivoltando la sua terra, come

una tempo il suo pugno, quando il suo

temperamento lo spingeva a venire

alle mani, perfino sotto il solleone.

L’uomo se piove, se diluvia, se arde,

da quando è uomo, aspira d’infossare da

solo le proprie ossa, e nutrire con le ossa

delle bestie e dei porci il suo fedele cane.

 

 

 

 

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap