Marno János: A nyolcadik rekesz
A nyolcadik rekesz (Magyar)Változatok Térey-motívumokra
1 Beledögölhetünk, akkor is együtt hágunk az üveg nyakára, együtt ropjuk a szórakoztatóipart, aztán ülünk, csak ülünk, megrészegülünk, pillantásunk egymásba akadva – eltaknyolhatunk egy pohár fenekén. Buja nyomunk szétkenődhet rajta.
2 Esz a sárga irigység, hajnalban a kazettás üvegen beverő nap, fénynyalábjában a por és az atka, fenn vagyok-e, vagy álmomban tapogatlak, vagy átadlak a nedves vakolatnak, azt kaparom, az gyűlik a körmöm alatt. Aztán a lányok egy nap azon kapnak, hogy körmömet rágom, féltemben, hogy túlnő rajtam, s akár a mocsári jég, több helyütt megreped, beszakadhat.
3 Hova tűnhettél? azt találgatom. Milyen magasra tört az aljnövényzet! Üldözőbe veszlek, követ egy kamera, a követ megsínylem, éles volt s tompa, mint réges-régi kamránkban a balta, mikor beköltöztünk az Egészségházba. Volt ott egy, volt ott egy rohamsisak is. Egykori lakói viselhették, szintaxishiba, az egykori háznak, hát istenem, a háború, a béke, istenem, háború, béke, és a bánat, mely akár a huzat, járja át a házat, rendben, ha békén hagysz, sietek utánad!
4 Beteg vagy, hallom, és szórakozott; jól leépülhettél, nem mondom, hogy sorsjegyekbe, szerencsejátékba öldösted egész egzisztenciánkat, de csak ne aggódj, talpra állítalak! Adósságodat rendezem mind, hamar, én mondom neked, hajnalban a hegyen, ahány Egészségház, annyi baj legyen! (két-három másodpercnyi, zavarodott csend) Rendben, nem vagy velem; és akkor mi van?! Keményedik a hangom, mint a tojás a takarékon, még a bűzhödt robbanás előtt, nem fog kimenni a lakásból napokig, a szag, az tartja magát, ellentétben az illattal, melyet a jázmin ont magából így, tavasszal, csakhogy a bokrait kiirtották a kertből, a kertet megszállta a por, megszállta a vendéglátóipar, és a játszótér mellett a kutyafuttató.
5 Fejem az öledben, energetizál. Képzelem, közben a tiédben mi jár! Te végzel az idén, én most lépek át az alsó tagozatból a felsőbe, és már, neked köszönhetően, feláll! És ha látnád, milyen arroganciával! Szégyellem otthon, az Egészségházban, s az utcán szégyellem, egy ferde vakcső a dupla vadászcsövű csőnadrágban, és ha besül, csőrepedés állhat elő, s akkor bontani kell, vésni újra, belemarni a nyirkos vakolatba, s bámulni át a bölcsödeudvarra, mit üvöltözik a község legapraja.
6 Ez itt, látod, a pólyázóasztal. Vajszínű, ormótlan, hét vagy nyolc rekeszt számláló osztattal, ezt most józanul az isten sem ássa ki belőlem. Talán utánanézek majd révületben. Olyankor enyhül a légszomjam, és meg- ritkulnak ásítási rohamaim. De hol hagytam el a fonalam? Helyes, a kismamáknál. Ott állnak sréhen egymással szemben, bontogatván dob- hártyarepesztő csomagjaikat, visszatuszkolva a gumit a hét vagy nyolc ordító szájba, melyet a porontyok halálraszántan tátogatnak. Rossz szögből nézve a nyolcadiké már nem is harap csalira – tátva maradt.
7 A nyugalom, amit csak a kútásás közben érez az ember, ha emberről szólni még mindig divat. Én manapság inkább nem viselem. Nem szívügyem ugyan a kerítés sem, melegség jár át, ha egy-egy szakasznyit erre a vasútnál bedőlni látok. De még nagyobb hévvel kerít a hatalmába a nap, ha nem jön fel, hanem a borúja bennem, a belemben izzik, innom muszáj, hogy el ne égjek, falusi kútvizet vagy gyógyszertárit. Ó, egészségügy! Elmém csak nem tágít tőled, főleg mióta financiális gondokkal küzdesz. Ámde mi értelme bármilyen bajnak, betegségnek, ha nem maga a küzdés vele. Felépülni igazán nem kunszt, hiszen gyerekjáték.
8 Ellenben ásni! Az embert kíván! Ásni és elesni, mielőtt elásnám magam, vagy magam ásnám ki a talajt alólam. Ahogy az öreg Toldi készült az estéjét megalapozni az ifjabb Bencével. Földjét forgatva, mint egykoron az öklét, ha ölre kergették menni az indulatai, kánikulában is akár. Az ember ha esik, ha fú, ha perzsel, mióta ember, törekszik csontjait maga elvermelni, s hűséges ebét marhák meg disznók csontjával ebédeltetni.
|
Kérjen fordítást! |