Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: Az ismerős ismeretlen

Marno  János portréja

Az ismerős ismeretlen (Magyar)

halottaimnak

Ítéletidőre vall-e, ha kén-

sárga felhőzet vonja be az eget

a széles folyó felett, mely maga is

sárgásbarna, mint az agyag. Fullasztó

látvány, mintha be volna fóliázva,

ameddig a szem ellát, a folyam.

Villamosablakból nézed, kidugva

a szabadba a képed, a kocsiban

tudniilik fuldokolnak az utasok

a tömény szar- és húgy- és bomlásbűztől,

melynek a forrása egy hajléktalan.

Odaát, a folyó túlpartján tompán

fénylik, akár egy szilveszteri ólom-

öntet, a Parlament. Ám egyelőre

még csak ősz van, dolgozhat még bőven

együtt a természettel az enyészet.

Ideje a rothadásnak, érésnek

s az érkezésnek, valamint a véget

nem ismerő rémületnek, mely külön

időt szorít a mindennapi rosszul-

létnek már mióta. Visszavonva

fejedet az utastérbe megfordul

benned a tisztálkodás gondolata;

hogy mióta már az sem akar menni.

Ugyanabban fekszel, amiben keltél,

s ugyanabban kelsz, amiben nem kellettél

az éjjel senkinek, idegennek, sem

ismerősnek, vagy ismerőseid

egy ismerősének. Egy temetőbe

tévedtél be, ott futottatok össze

egy szűk ösvényen, úgyhogy nem fértetek

volna el súrlódásmentesen egymás

mellett, ha valaki nem lép félre,

fel egy sírkő szegélyére, a másik

amíg tovahalad. Ti azonban mind

a ketten félreugrottatok, a szóban

forgó szegélyekre, és álltatok is

szóba egymással, a mécsesek és

a sötétség viszonyának az ürügyén.

Az ismerősség bonyodalma is így

került terítékre. És most sápadtan

a tanácstalanságtól kutakodsz

az arca után magadban, amiből

legföljebb az állát, orrlyukait és

a szájpadlását leshetted meg olykor,

mert ezekre vetült a mécses fénye,

szemeit sötét szemüveg védte.



FeltöltőBakó Mariann
KiadóMagvető
Az idézet forrásaMARNO JÁNOS : SZEREPOSZLÁS
Könyvoldal (tól–ig)221-222
Megjelenés ideje
Itt vegye meg!

Il conoscente sconosciuto (Olasz)

ai miei morti

indica forse una tempesta violenta

se il cielo è coperto da una nuvolosità color

giallo - zolfo sopra l’ampio fiume, che già

di per sé è giallo,  come l’argilla. Ha un

aspetto soffocante, come se il fiume fosse

avvolto di carta stagnola a perdita d’occhio.

Stai guardando con la faccia sporta

fuori dal finestrino del tram, visto che

i passeggeri nella carrozza si stanno

soffocando dal fetore di merda, di piscio

e di putrefazione, la cui fonte è un senzatetto.

Al di là, dall’altra parte del fiume, come

una colata di piombo* fatta la notte

di San Silvestro, brilla, con una luce pallida

il Parlamento. Ma per ora è ancora

autunno, il decadimento ne ha da fare

ancora a iosa insieme alla natura.

È tempo di putrefazione, della maturazione

e dell’arrivo, e anche del terrore senza fine,

che da tempo crea spazio al malessere

quotidiano. Ritirandoti la testa dentro

l’abitacolo, ti sovviene il pensiero della

tua igiene personale; da un po’ di tempo

a questa parte neppur questo ti garba.

Ti corichi con lo stesso vestito in cui ti

eri alzato, e ti risvegli nello stesso in cui

stanotte di te nessuno, né un estraneo,

né un conoscente dei tuoi conoscenti,

sentiva la voglia. Sei capitato in un

cimitero, e là, su un sentiero stretto,

vi siete incontrati, non avreste potuto

passare uno vicino al l’altro senza

strusciarvi, senza che uno di voi due

non si fosse fatto da parte sul bordo

d’una lapide, mentre l’altro passa oltre.

Voi invece, tutti e due vi siete saltati

di lato sul suddetto bordo, e sotto

il pretesto del rapporto tra la lume

e l’oscurità, vi siete parlati. È sono venute

alla luce anche le complessità della

conoscibilità. Ed ora, pallido dalla

perplessità, stai rovistando dentro di te

dietro il suo viso, da cui puoi intravedere

massimo il mento, le sue narici o il palato,

perché la lume è su questi aveva

proiettata la luce, gli occhi erano coperti

da un paio d’occhiali scuri.

 

*Usanza popolare. A San Silvestro le ragazze colavano

del piombo fuso nell’acqua fredda e dalla forma del

piombo solidificato si deduceva l’identità o il mestiere

del loro futuro marito.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap