Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: Dodó

Marno  János portréja

Dodó (Magyar)

Meghalt a Dodó. Elégették őt is,

akár a hugomat, közel tíz éve,

a nővérétől kaptam a hírt egy

kurta elektronikus levélben,

tegnap, hogy ment a Dodó a közértbe

bevásárolni a szokásosakat,

aztán kijövet az utcán hirtelen

összeroskadt, kész, infarktus, és vége.

Én meg itt állok a napon a vécébe

egy sámlin az ablakban, kisütött végre,

ágyékom nekinyomva a falnak,

lassan itt az ideje megint a harlekin

katicáknak és harlekin poloskáknak.

 

Poloskára éppen a papírjaim

közt bukkantam tegnap, késő éjjel,

kis híján felkiáltottam, hogy mit át nem

vészelnek ezek a büdös bogarak!

Papírzsebkendőbe csomagoltam

a rovart, s kihajítottam az éjbe,

ahol a fagy még tartotta magát.

A Dodóról mindig a domb ugrik be,

főleg a felső domb, amin egy ízben,

azt mondták, olyan vadul siklott le,

végighasalva  a szánkón,

hogy egyenesen a villanypózna

betonlábának ütközött a feje.

 

Nyolcévesen történhetett ez vele,

és megúszta, szinte sértetlenül,

most meg meghalt; mire gondolhatnék,

azt írtam válaszul a Cuninak,

a Dodó nővérének, hogy a Dodó

életem alappillére volt mindig.

Kérdés, hogy most hogyan tovább, holtan,

elégetve. Először a hugom és

rá tíz évvel a Dodó, a régi

Egyenlőség utca utcakölyke,

nem láttam őt vagy ötvenöt éve,

mi akadálya hát, hogy előbukjon

nekem újra – ha nem ások utána

az emlékezetemben szándékosan.

 

Ezt magamban gondoltam tovább,

mi minden állhat egy szándék útjában,

azon túl, hogy az ember szándékában

mi áll, amikor ugyanezt nemigen

tudja a fejéről sem. A levélben

minderről hallgattam, helyesen, hisz’

miért nehezítsem a Cuni szívét

a saját emlékezésem kínos

bonyodalmaival. A mi korunkban

már minden szív a saját terhére van.

Ezért hagy ki, ezért dobban kórosan

rosszkor, riasztó tónusban, máskor

mintha maga öltené vagy nyelné,

vagy nyelné és öltené a nyelvét

a szegycsonttól fölfelé a torokban.

S csak ezután jön a reszketés, mint ha

kemény fagyból érkezel meg egy jól

fűtött, aránylag békés helyiségbe.

 

Ezek mind reális elképzelések.

Megestek, majd elsimultak, mint a tó

vize nyáron, alkonyatidőben,

ahová soha nem tartott a Dodó

velem, sem a többi Száraz fiú,

bátyja és öccsei a Cuninak

valamennyien. Sajnálom, nem leszek

ott, írhattam volna, a temetésen,

itt lennem is (már nem a vécében),

és írnom, emberpróbáló kényszer,

kötelem, temérdek gyógyszert emészt fel,

cserében semmi alkohol, nikotin,

de még a fű sem, pedig az igazán

ártatlan mulatság, megfürödni

a füstjében, úszni benne az eget

kémlelve sötétülésében, s végül

meghemperegni a szürke pernyében.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap