Marno János: Una tempesta familiare (Egy családi vihar Olasz nyelven)

villámlásokkal, dörgésekkel,

azonnali vagy késedelmes dörgésekkel,

csapadék azonban semmi.

A szélviharral röptetik magukat

a leleményes varjak, krákogva

zabálják a felkavart, alkonyi,

szabad szemmel alig kivehető

bogárrajzatot… „Vigyázz, szívem –

mondja magában az asszony –, még

otthagyod a fogad!” A gyerekek,

nem kicsik már, de nem is nagyok,

izegnek, unatkoznak, a fiú

egy langyos lángosból csipeget, és

nem áll szóba a két lánnyal. „Apu

a halálán van” – gondolják külön-külön,

és mintha mégis egy tudattal. Vagy

tudattalannal. Ahogy ezt a varjaknál

nehéz, a bogaraknál pedig, egyelőre,

a tudomány mai állása szerint,

lehetetlen megítélni. Hacsak nem

válunk bogárrá némelykor, és nővérünk

vagy a húgunk jegyzeteli benyomásainkat.

Mikor a vihar elvonult már, és egy csepp

csapadékot nem hagyott maga után.

con tanto di fulmini, tuoni

istantanei o con tuoni ritardatari,

tuttavia senza alcuna precipitazione.

I corvi ingegnosi si fanno trasportare

dalla tempesta di vento, divorano

gracchiando, l’ammulinato, crepuscolare,

con occhio nudo malapena percepibile

stuolo degli insetti. “Attento, cuore mio –

dice tra sé la donna – potresti

lasciarti la pelle! I bambini, non sono

più piccoli, ma neppure grandi, s’inquietano,

s’annoiano, il ragazzo sta piluccando

una tiepida frittella, alle due ragazze

non rivolge la parola. “Papà sta morendo” –

pensano singolarmente, eppure come

con una sola coscienza. O con l’inconscio.

Come nel caso dei corvi ch’è difficile,

nel caso dagli insetti, per il momento,

secondo lo stato attuale della scienza,

impossibile giudicare. A meno che,

talvolta non diventiamo insetti, e la nostra

sorella maggiore o minore, annoti

le nostre impressioni. Quando la tempesta

sarà già passata e dietro di sé non avrà

lasciato neppure una goccia di precipitazioni.