Marno János: I. ANNA

naplója, melyben egy kiégett, minden-

honnan kiutált ember portréja kör-

vonalazódik lassan elő, mintegy

a sorok mögül, elhártyásítva

vele a papírt. Egy elaszott emlő

emitt, amott valami tarisznyarák

vagy mi a serpenyőben, gyermeknyarak

vízparti nyoma agyunk tőzegében –

mígnem ásónk éle, mintha fogunkra

bukkannánk éppen, csorbul. S a cserépből

tánczene szól, visszhangjára ébredő

öböl s ő, halszálkás öltönyben, Nárcisz.