Marno János: Lenz (Lenz Olasz nyelven)

Ég a lábam alatt a menny. Seregek
Ura, engedj hát megszállni mennem,
engem, ki többször semmibe vettelek,
mint ahány bolygót becsül az ember

a Földön kívül épp tótágast álló
űrben. Engedj most cserébe egyszer
megsemmisülnöm, így kézenállásból
álomba zuhanva, szétfreccsenten,

hogy ha, ments Isten, mégis felocsúdnék
mennyei szállásodon ikszedszer,
magamhoz sem szar-, sem hugyozhatnék,
se kávé illata ne téríthessen.

Sotto i miei piedi arde il cielo. Signore degli
eserciti, concedimi dunque di annottarmi,
a me, che tante volte t’avevo ignorato, più
di quanti pianeti, oltre la terra, l’uomo
 
possa stimare nello spazio di questo mondo
sottosopra. In cambio permettimi una volta
di annientarmi, così dal verticale precipitando
nel sonno, sfracellato, e se tuttavia, Dio ne
 
scampi, dovessi riprendermi per l’ennesima
volta nel tuo alloggio celestiale, che non mi
faccia rinvenire né la necessità di urinare o
defecare, e nemmeno il profumo del caffè.