Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: Térdig Aranyban

Marno  János portréja

Térdig Aranyban (Magyar)

(emléktúra)

                            „De nyújtanók a percet, míg vetetlen

                              a szörnyű csont, ha rajta mindenünk.”

                             (Arany János: Magányban)

 

Mit intéztél. Alva haladtál át

az Alkotáson, az úttest nyákos volt,

hol ragadt, hol csúszott, nem is szóltál

magadhoz, a haragot még ma is

őszintébbnek tartod. Azonban célra-

vezetőnek talán már kevésbé.

(Nem hívén többé, hogy célod ismerne

téged. Nem ismeritek egymást, és pont.)

Ősz van, a tél beállóban, éjszaka

egy, de lesz ebből három meg négy, sőt öt,

mire ágyba tévedsz, miután álló

nap Arannyal tápláltad az elméd.

Fél lábbal délelőtt fenn a konyha-

széken, mely borulékony, mint az ég.

Esendő felek, valamennyien.

Csak terítsünk lapot: féleségek.

És itt még nem állhat meg a hasonlat,

lett még egy második térdműtéted,

újabb sebésszel, az elsőt szélütés

vitte el, elfújta benne a mécsest.

Nem visz már úgy a lendület, a félsz

pedig direkt elakaszt, a torkod is

egyetlen gombóc vagy több kis ragacs,

és ezúttal, néhány másodpercre,

az eszméleted is oda. Éjszaka,

amiből eltűnt az ég és vele a sok

ostorlámpa, a játszma tehát ha sakk,

a paraszt üti a lovat, s a gyalog

a futót felbuktatja. Eszméletnél

vagy újra, de dermedtté alva az út

utolsó métereinél, egy zebra

még hátra, majd valami plakát, hogy itt

állítólag a fejesek lopnak. Szép

sötétek, nem hasonlítanak még

formára sem a világos figurákra.

Veszteni, mondják, akkor sem fognak.

Kihalt az utca, ez hasznára lehet

a költészetnek, megvolt a Márvány-híd,

legbelül színArannyal átitatva,

túl vagy a nehezén, mint mondani

szokás, s mások szokásának a rabja

gyanánt költesz, kotlasz és költekezel,

mikor a költeményedért pénzt kapsz.

Hasonlat gyanánt, amire ráharapsz,

hátha arany, azaz aranyból van,

mert elsőre puhának hat, szinte

lágynak, emlőnek úgyszólván, ha nem

ajaknak, és nem folytatnám, hisz’ bele-

remegek. S a rosszullét nem tűr több

halasztást. Vagy meglesz a kapu, de

azonnal, vagy nem éred el, nem éred

utol a saját halálodat. Ez is

utalás persze, és nem is utolsó,

úgy értem, nem egy utolsó utalás,

az ember csak tovább halad és ás,

megássa régi szolgájának az öreg

fiával az esedékes sírját, és

törődik is azzal, mi zajlik Budán,

a Márvány utca csücskébe menet,

mintha Beckett hangszerét pengetné meg

Arany, amiből aztán csak újabb baj-

vívás lesz. Vívódás a vívódás

végett még csupán az idegek tiltott

játékbarlangjában. Mi hajt hasznot

és mennyi a csepű, rágnivalónak,

egy paraszt jól tudja; ám én, én paraszt?

Aki felcsaptam csepűrágónak,

és hasznát vettem annak is a sors

szeszélye folytán! De ne essék több szó

most rólam. (Ó, Hamlet! Hamlet! Hát ne

bújkálna Öreged szelleme még

mindig itt énbennem?! Ne én volnék

a valóságban az ő két lábon

roskadozó purgatóriuma? Jaj

neki és nekem!) Toldimat temessék

messzi dán földbe, ahol nincs ismerőse,

hogy nemességünket elvitassa,

s ezáltal rögeszmém hulljon síromra

vissza, mintha még fontossággal bírna.

A kocka még nincs elvetve. De persze

elsikkasztva sem, itt a kapualj

egy kéznyújtásnyira, a kapukód,

mely sosem maradt meg fejben, mert nem ott

a helye, Ellenben oda jut ettől,

az eszedbe, a sötét, gyermekkori

kakaód, amivel az asszonyok

itattak, hogy be tudd lökni válladdal

az ajtót, ha éjjel a farkasok meg-

támadnának. A bőrt, mely ráncosodott,

utáltad rajta. Most kakaóbőrű

a képed, kifehérülőben, és kék

a körmeid alatt, mintha az eget

kapartad volna félelmedben, hogy gond-

viselőid végül majd mégsem oda,

hanem a földbe kaparnak el. Ezzel

mégiscsak minden odaveszne, ahol

nem emelhet többé szót az ember,

lévén elsorvadva már a nyelvizma.

A kapu betaszítva, balra az öt

kuka, majd kibírni a nyolc lépcsőfokot

még, és ujjad alatt a lift gombja.

A többi rehab próza, megalázó

rizsa, tíz óra a krízisfotelben,

öledben az Arany összessel. Nem, nem

ütöd fel, a húgodtól loptad el, mi-

előtt meghalt, tizenegy éve maholnap,

és vagy tizenöt, hogy térdig érő

aranyban gázoltál a Vérmezőn és

fent a MOM Gesztenyésben felváltva

éjszakánként egy egész őszön át,

és Aranyt citálta agyad és József

Attilát, és pirkadatra térdtől

felfelé kezdte már felszeletelni

a szél a lábad. Ember még úgy nem-

igen örült a fogyatkozásának.



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán1
Belarusz1
Bolgár1
Katalán1
Cseh1
Dán1
Német1
Görög1
Angol1
Eszperantó1
Spanyol1
Észt1
Finn1
Ír1
Galego1
Ógörög1
Horvát1
Örmény
Izlandi1
Olasz1
Latin1
Luxemburgi1
Litván1
Lett1
Macedon1
Máltai1
Holland1
Norvég1
Provanszál1
Lengyel1
Portugál1
Román1
Orosz1
Szlovák1
Szlovén1
Szerb1
Svéd1
Török1
Ukrán1
Jiddis1

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap