Marno János: Sedum (Varjúháj Olasz nyelven)

Minek élni, ha felhívsz egy nőt,

és az kisvártatva sivalkodni kezd neked,

mint egy disznó, hiszen ismered,

küllemre is az, és nehezen leplezett

vágya, hogy végre leölje őt valaki,

olyasvalaki, aki együtt visít a vérfürdőben

vele. Minek élni öldöklésre kényszerítve,

perisztaltikádat a négy égtájnak kitéve,

mivel az ötödiket maga rejti magába,

s csak az halad így végig benned,

amit álmodban, azaz halva ettél meg.

És  az álomban egy kerti asztal mellett

ülve csend volt, csak a madarak csiviteltek,

s ott ült még a szemed sarkában egy varjú

is egy korhadt karón, hájasan és hallgatagon.

A che serve vivere, se chiami una donna,

e da lì a poco quella t’inizia a strillare,

come una maiala, tanto la conosci già,

anche dall’aspetto è uguale, suo desiderio

mal celato è che finalmente qualcuno la uccida,

un tale, che nel bagno di sangue strilla insieme

a lei. Perché vivere costretta alla carneficina,

esponendo la tua peristalsi ai quattro punti

cardinali, perché la quinta da sola include se

stessa, e così ti attraversa solo quel che hai

mangiato nel sonno, ossia da morto.

E nel sogno, seduto vicino a un tavolino da giardino

c’era silenzio, solo gli uccelli cinguettavano, e

anche là, nell’angolo del tuo occhio c’era un corvo

appollaiato, pasciuto e silenzioso, su un putrido palo.