Medgyes Lajos: Ostern (Húsvét Német nyelven)

Feltámadott az Üdvezitő.

Meggyőzte a hideg halált

Dicsőülten jött ki a sírból,

S magasabb életre talált.

Nem halnak meg

A kegyesek,

De élnek az égben,

Örök dicsőségben.

A sirban a test rothad el csak,

Mi bennünk, gondolt, érezett,

A lélek ez az égi vendég:

Nem ismer sirt, enyészetet.

Lánczaiból,

Kiszabadul,

És ragyogó fénybe,

Szárnyal fel az égbe.

Derüljön fel bánatos arczunk,

Szünjenek hulló könyeink,

Ha elmennek az örök utra

Ha itt hagynak kedveseink.

Majd bóldogul

A síron tul,

Hol a menny lesz honunk,

Viszont találkozunk!

Ott szenvedés nem leszen többé,

És nem szomoru árvaság,

A testvér lelkek szent szerelmét,

Nem tépi szét a rosz világ.

Véghetetlen

Szeretetben

Az idvezült lelkek

Együtt örvendeznek!

Der Erlöser ist auferstanden.

Überzeugte der kalte Tod

verherrlicht aus dem Schlamm gekommen,

ein hohes Leben war das Lob.

Sie sterben nicht

der gut ‘d gnädig,

sie leben im Himmel,

in grosse Gewimmel.

In dem Grab verrottet nur der Leib

in uns, dachte er und fühlte,

die Seel‘ ist ein himmlischer Gast:

Trauer, ‘d Leid nie berührte.

Von den Ketten

ausgetreten,

in das funkelnde Licht

aus dem Himmel Zwielicht.

Unser Gesicht wird wieder heiter,

die Tränen sollen aufhören,

wenn auf ewige Reise gehen

und wenn die uns nicht mehr hören.

Wenn man verstarb,

‘d verlässt das Grab

im Himmel, sind daheim

‘d werden nie mehr allein!

Dort wird es kein Leid mehr geben,

und kein trauriges Waisenkind,

die heilige Liebe der Seelen,

ein’ Welt, wo alle glücklich sind.

Unendliche

Bruderliebe,

glückseligen Seelen

dort gemeinsam leben!