Mezei András: A deportált nők szerelvénye

A lábai összerondítva csüggnek,
ernyedten, a szemérme
a többhetes mozsdatlanságban
kitakarva, a lélegzetet
már rég a számon át veszem,
a sörgyári rampán cipelem
a már erőtlen, hasmenéses
nőket, akik gyalogmenetben
jutottak el Németországba
és akiket most onnan, zárt vagonokban
hoztak visza Magyarországra.
Én a térde alatt fogom meg,
a társam a hóna alá nyúl,
de így is nehezen cipeljük
az alélt nőt, ki szennyezetten
csúszik kezünkben.
A nyilasok hátrahúzódnak.
A légzésünk mind nehezebb lesz
a sörgyári rampán, Kőszegen.
 

Le sue gambe lordate penzolano
inerte, la sua pudenda, da settimane
non lavata, scoperta, il fiato da
tanto che aspiro attraverso la bocca,
sto trascinando le donne ormai
esanime, affette da dissenteria,
sulla rampa della fabbrica di birra,
coloro che dopo una lunga marcia
a piedi giunsero in Germania,
e or’ di là le avevano riportate
in vagoni piombati in Ungheria.
Io le afferro sotto le ginocchia,
il mio compagno sotto le ascelle,
ma la donna svenuta anche così
è pesante da portare, sudicia
scivola tra le nostre mani.
I soldati nazisti si tirano indietro.
Il nostro respiro è sempre più pesante,
là, a Kőszeg, sulla rampa della fabbrica di birra.