Mezei Ernő: A sarkcsillag
A sarkcsillag (Magyar)Nem egyszer csendes, késő éjfelén Fölzaklat egy elfojtott érzelem, Űz s kerget a kihalt, sötét utcákon, Mintha helyem sem volna a világon.
A néma éj zug, zug oly hangosan, Azt hinném: zajló, fekete folyam, S benn mind, mi a jobb szíveket gyötörte, Sóhajtva fel a csillagokhoz törne.
Valami örök átok, ősi baj, Kavarog viharzón, mint ezernyi jaj, S hol csak sugártól csillan a sötét ég, Riadva odazeng a tépő kétség:
Meddig bukik még a küzdő derék? Bíró meddig lesz aljas csőcselék? Hű égi fényt hol lelhet az igazság, Ha gyászos, vak éjt terjeszt szét a gazság?...
S fényedben lebeg meghalt jó anyám, Égből gyöngéden lepillantva rám, Átreszket benne mérföld billiókra Áldó keze és könnyes búcsúcsókja.
|
FordításokNémetDer Polarstern Mucsi Antal Kérjen fordítást! |