Mikszáth Kálmán: Der gefrorene Vögelchen (A megfagyott madárka Német nyelven)

Szép, szép, de kegyetlen a tél,

Halál jár a fagy képibe;

Szegény madár, mit szenvedtél,

Mig holtan estél le ide.

Itt fekszel a hótakarón,

Kis szived nem dobog többé!

De megtaláltunk s jóakarón,

Sírt ásunk a bokrok közzé.

Koporsód egy dobozka lesz,

Gyapottal majd kibélelem.

A túlvilági pihenés…

Édesebb ily puha helyen.

Három vörösbegy jött eddig,

Ha morzsát szórtam; Istenem;

A sírban fekszik az egyik:

Most már kettő lesz csak jelen.

Schön, schön, doch der Winter ist streng,

gibt den Tod im Bild des Frostes;

armer Vogel, du hattest eng,

‘d bist jetzt der Beute des Todes?

Du liegst hier auf der Schneedecke

und dein Herz es schlägt jetzt nicht mehr!

Doch einer von uns dich entdeckte,

wir graben ein Grab in Eismeer.

Dein Sarg wird ein Kistchen sein,

wird mit Baumwolle auskleidet.

Deine Ruhe muss bequem sein,

darum wird weich ausgekleidet.

Drei Rotkehlchen waren bis jetzt,

wenn ich die Krümel ausstreute;

das Grab nur mit einem besetzt:

Jetzt ist nur noch zwei ab heute.