Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Mirtse Zsuzsa: Meni je more… (Nekem a tenger... Szerb nyelven)

Mirtse Zsuzsa portréja

Nekem a tenger... (Magyar)

Nem tudom, mi történt mostanában vele.
Szememben ül a metrón, háttal magának.
Hogy mi van a lehunyt szemek mögött, talán
nem tudja. Sorsa, mint egy bérlet, lejárhat.

Látott-e bárki a lehunyt szemek mögé,
számolt-e itt valaki egyszer ráncokat.
Vagy csak befelé lát már megint, odabent,
amikor meghasadt az alagút alatt
valami, réges-rég megkopott filmszalag -
bezárva egy asszonyba. Valami csoda
volt talán egyszer, holnemvolt egy gáztűzhely.
Vasárnapi ebéd, leves. Hogy micsoda
életek ülnek velem szemben egy metrón
decemberben. Most nem érdekel a korom,
csak a bőröm alatt gyűrődő emlékek.
Átázott csizmámat önmagamban mosom
szárazra. Mert ő még van, él. Én – ki tudja.
A könny a szememben még méz és áfonya.
A tenger nekem – Balaton. És mégis az
a szépség… Mehetnék pedig bárhova.

Az a szép gyerekkezem, az a szép, kicsi
gyerekkezem - hol vagy? Kis térképek vannak.
Foltok, sérülések, forradások. Ha még
megsimítom rajta a bőrt, talán hallgat -
mint én. Mint a tenger. Zadarnál. De mondok
mást. Úgy jobban érzem. Vagy csak szeretem.
Megértem majd, hogy ez a sok szépség tényleg
mire volt jó. Most még sokáig keresem.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://sites.google.com/site/mirtsezsuzsahonlapja/

Meni je more… (Szerb)

Ne znam gde je, šta sada radi.
U očima mi na metrou sedi, prema sebi leđima okrenuto.
Šta je iza zatvorenih kapaka, možda ni ne
zna. Sudba mu, kao neki najam, možda ističe.

Dal je iko išta video u zatvorenim očima,
dal su tamo prebrojani nabori.
Ili tek prema unutra vidi ponovo, untra,
kad je naprsla ispod tunela neka
davno-odavno istrošena fimska traka –
u jednu ženu zatvoreno. Možda je jednom
postojalo neko čudo, postojalo ognjište.
Nedeljni ručak, juha. Svakakvi živi
stvorovi sede nasuprot meni u metrou
u decembru. Sad me ne zanima dob,
tek pod kožom nagomilane uspomene.
Prokisnule čizme u sebi prerem i
sušim. Jer on još postoji. A ja – ko zna.
Moje suze su još od meda i borovnice.
Meni je more – Blatno jezero. Ipak
ta divota... Svugde bi mogla krenuti.

Ta moja lepa dečačka ruka, ta moja lepa,
mala dečačka ruka – gde si? Sitne mape.
Pege, ozlede, zarasline. Ako još
pogladim kožu, verovatno šuti –
kao ja. Kao more. Kod Zadra. Ali reću ću
nešto drugo. Više osećam. Ili tek više volim.
Shvatit ću, čemu je služila sva ta
divota. Jer još dugo tražim.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

minimap