Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Németh Gábor: Meghalálok

Németh Gábor portréja

Meghalálok (Magyar)

- szövegrontás -
„Meghalok"
(Csehov)


1.
A végzetet azonban nem kerülhettem el. Az ötvennegyedik születésnapom utáni napon, 1937. április 5-én este annyi veronált vettem be, hogy többé nem ébredtem fel. 6-án, kedden reggel nem keltem föl időben, s édesanyám 10 órakor sem tudott fölébreszteni. Délben a mentők szállítottak be a klinikára. Hiába volt minden erőfeszítés: este háromnegyed hétkor utolsót leheltem.

2.
Halálom 1664-ben a vadászaton nem vadkan által következett be, mint ahogy a fáma tartja, hanem puskalövés által, melynek golyója a szemem alatt hatolt a fejembe, hol meg is találtatott.

3.
Szeptember 3-án már mesterségesen akartak táplálni, de nem volt az egész klinikán egyetlen tojás. Az egész városban nem lehetett kapni. Lili szaladt ki érte Leányfalura.
Éjszaka megint tomboltam. Dobáltam magam, szörnyű hangok...
Sziréna nem búgott, a várost nem sötétítették el, s egyszerre bombák robbantak. Körül égtek a lámpák, most oltogatták. Az égen tűzcsóvák és zúgó
repülőgépek. Az első légitámadás Budapest fölött.
Mire a félelmetes muzsika elhangzott, 1942. szeptember 4-én, hajnali háromkor meghaltam.

4.
Fél órát töltöttem a pipafüstös kávéházban. Folyvást beszélgettem, élceket, cigány és tót adomákat meséltem. Amikor visszatértünk, s negyedóra múlva nagy rábeszélésre lefeküdtem, azt mondtam a nejemnek, hogy ha bármi sors érne, forduljanak Deák Ferenchez, Ő nem fogja őket elhagyni. Az ágyból, amelybe olyan nehezen feküdtem bele, többé sohasem keltem fel. Éjjel rosszul lettem, másnap reggel agyvérzést szenvedtem, s 1855. november 19-én, délután fél három előtt néhány perccel örökre lehunytam a szemem.

5.
A vég sokkal közelebb volt, mint az orvosok képzelték: január 26-án kora estétől kezdve másnap reggel 8 óráig egyvégtében aludtam. Nyolc órakor az ápolónő orvosságot (köptetőt) adott be nekem, mely után egy időre újból elcsendesedtem. 3/4 9-kor nyöszörögni kezdtem, mire az ápolónő, aki az ablak mellett varrogatott, az ágyamhoz sietett. Arra ért oda, hogy legyintettem egyet a karommal, mélyen felsőhajtottam, s az élettől és betegségtől elfáradt, meggyötört szívem - enyéimtől távol, idegenek között - utolsót dobbant, s azután végleg elpihent.

6.
Egy katonaorvos kiáltással hívta fel figyelmemet az iszonyú támadásra, de csak legyintettem: „Potomság." Ez az utolsó szavam, amelyet meglehetős valószínűséggel hitelesnek tekinthetnek.
Ekkor vettem észre, hogy ez nem olyan roham, mint amelyet Vízaknánál meg Szászsebesnél átéltem, s amelyet Bem visszaveretett - ezt a túlerőt nem lehet feltartóztatni, maga a vezér is futásnak eredt. Még láttam a menekülő Bemet, de a tábornokot kísérő lovasoktól Bem nem láthatott engem. Most már én is futni kezdtem. Futni, mert nem volt lovam! A fentebb említett katonaorvos a domb
tetejéről visszapillantva még egyszer felfedezett, a Fejéregyháza és Héjjasfalva közötti országúton menekültem: fedetlen fővel szaladtam, zubbonyom széttárult, lengett, mint valami jelzászló.
Mindabból, ami ezután következett, semmit nem tudnak hiteles forrásból. Legendák, kitalálások, feltevések, jóhiszemű vagy rossz szándékú mesék között válogathatnak, de meghalni engem egyetlen tanú sem látott.

7.
Utolsó olvasmányom Wolf Christian híres német filozófiai író Elementa matheseos universae műve volt s midőn már kezeim nem bírták a negyedrétű kötetet tartani, mellemre fektetve olvastam, szoktatván lelkemet ahhoz a végtelenhez, melybe átlépendő voltam. Különben is szenvedéseim csendesen, vidáman tűrtem, s mindvégig csodálatosan öntudatomon voltam, amint az a tüdőbajosok természete. Jókedvem, humorom pillanatig sem hagyott el. Mikor 1805. január 28-án szájam, nyelvem már koromfeketére üszkösödött s Szentgyörgyi, az orvos sem bírta megindulás nélkül nézni: sokan eljöttek barátaim és a kollégiumi ifjak, hogy még egyszer lássanak. Ezek közül estve 9 órakor egy Soltra János nevűhöz így szóltam: „nem afführolna még az úr? (t.i. nem ajánlana-e Szentgyörgyi József orvosnak?) én is mindjárt afführolom az urat Jézus Krisztusnál!" A látogatók könnybe borulva hallgattak, tréfás haldoklót, kinek ez volt végső szava: pár óra múlva csendben kimúltam.

8.
Április 25-én lettem először rosszul, a következő napokban mindazonáltal ismét jobban éreztem magamat. Ámde ekkor megjött a tüdőgyulladás: a kikerülhetetlen vég előfutára. Május 2-tól 5-ig viaskodtam vele. Mikor a fővárosban híre terjedt a betegségemnek, egyszerre felengedtek a neheztelő szívek, és aggódó tömegek indultak meg az Erzsébet körút 44. sz. ház felé. Országos előkelőségek,újságírók, ismerősök, orvosok, és az én régi lelkes olvasóközönségemből igen sokan hullámoztak kibe a kapun. Most tűnt csak ki, hogy mennyit szenvedtem titkon, némán az utóbbi években. A nagy, szeretetteljes érdeklődésre feledni tudtam aggasztó helyzetemet, a látogatók névjegyeit gyermekes örömmel forgattam, nézegettem, és láthatóan nagyon jól esett nekem az a tudat, hogy az az eset el van már feledve.
Május 5-én délután még beszéltem Beöthy Zsolttal, az orvosaimmal és a környezetemmel.
Este kilenckor nagy figyelemmel igazítottam órámat a pontos időre, meghallgattam, jár-e. Aztán így szóltam:
-Aludni akarok.
A fal felé fordultam, és valóban elaludtam, örökre.

9.
1882. október 10-én séta közben kigomboltam felsőkabátomat, hogy órámat megnézzem. Egyik életíróm szerint a delet jelző ágyúlövéshez akartam igazítani, a másik tudni véli, hogy egy fiúcska szólított meg: „Bácsi kérem, hány óra?"
A következmény: tüdőgyulladás, fulladozásig menő légzési zavarok. Az orvosi kezelést nehezen tűrtem, konzíliumról hallani sem akartam. Bármily különösen hangzik is, pipázással enyhítettem légzési zavaraimon. Pipázás közben, karosszékemben ért a halál. 1882. október 22-én. Vasárnap volt. Egy héttel azelőtt leplezték le Petőfi szobrát. Erősen terveztem volt, hogy ezen az ünnepélyen megjelenek.

10.
Mióta betegségem súlyosabbra fordult, állandóan foglalkoztatott a szándék, hogy holttestemet felboncoltatom. Egy 1893-ból származónak látszó levelemben kérem Nagy Miklóst: „Tizenkettedik napja, hogy veszélyesen beteg vagyok, talán már gyógyíthatatlan! - csont és bőr! - ijesztő váz! - Szégyenlek ember elé menni! -Emlékeztetem ígéretére a felboncoltatást illetőleg: bízhatom-e teljesen, hogy ezt végrehajtja és saját szemével meggyőződik erről? Agyamat és szívemet kivétetni és kásává aprítani kérem okvetlen - ha még gyomromat is kiveszik és a Dunába lökik, vagy csatornába - annál jobb -.
Ha ennek az elengedhetetlen kívánságomnak eleget tettek, a többivel nem törődöm."
Betegségem 1896. december elején fordult végzetessé. Hirtelen összeestem. Orvosaim, Müller Károly, Korányi Imre, Schaffer egyetemi tanárok, akik ingyen kezeltek, lefektettek. Attól kezdve egy harapást sem ettem, s január 17-én reggel negyed 9-kor éhen haltam.
Petrik Ottó egyetemi tanár hajtotta végre a végrendelet kívánta boncolást, amely kimutatta, hogy nagyfokú krónikus bélhurutban szenvedtem, a gyomrom és a belem nyálkahártyái teljesen elsorvadtak: a halál közvetlen oka a szívem lassú működése következtében beállott tüdővizenyő volt. Agyvelőm az átlagos 1300 grammal szemben 1500 grammot nyomott: az agy véredényei nemcsak teljesen épek voltak, hanem az érfalak finomsága, fiatalos rugalmassága egy huszonötéves ifjúéhoz hasonlított.

CODA
A doktor eljött, és pezsgőt adott nekem. Felültem, és jelentősen, hangosan mondtam az orvosnak: „Ich sterbe"... Aztán fogtam a poharat, Olgára mosolyogtam, és azt mondtam: „Már rég nem ittam pezsgőt". Nyugodtan kiittam az egész poharat, lefeküdtem bal oldalamra, és nem sokkal utána örökre elhallgattam.



Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap