Nagy László: Esküszöm, hogy ő is örök

Esküszöm, hogy ő is örök,
sose lesz a hemzsegő árnyé.
Fejbúbján málnás kosarával
alászáll rubint-koronával
mereven akár egy királyné.

Medveszagot ont már a hegy
s az életet irtó körökből
alkonyati láng-kereszt: sas függ,
magas vizek fröcskölik gyöngyük,
s lenn emberpár bőg a gyönyörtől.

Örök visszhang s tűz az idő,
a nő arca ég ragyogóan,
balzsamszagu gőzt vet a gönce,
lenn gyötri a rétet gerince,
sarka fönn a meredek holdban.

Giuro, che anche lei è eterna,   
non sarà mai del brulicante ombra.
Sulla testa con un cesto di lamponi
discende con la corona di rubini,
rigidamente come una regina.
 
L’odore degli orsi spande la montagna,
e dai circoli che sterminano la vita,
croce di fiamma crepuscolare: aquila pende,
acque alte schizzano le loro goccioline,
disotto una coppia geme dal piacere.
 
Il tempo è un eterno riverbero e fuoco,
il viso della donna arde fulgidamente,
la sua veste emana vapore balsamico,
disotto la sua schiena tormenta il prato,
lassù nella ripida luna è il suo tallone.