Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Nagy László: Medvezsoltár

Nagy László portréja

Medvezsoltár (Magyar)

Füst-menyasszonnyal, könnyel,
hóhéros csönddel, homállyal,
nikotin-teleholddal, hamu-galambok búbjaival
házasítva már és esketve mérgeim küllőire,
férgeim tiszteletére, avatva barlang-lakóvá,
bőjtölő bőrré, csonttá, itt kuksolok éktelenül
teremtés gyalázataként, mert nem ilyen a lét,
lefokozott élet ez, kohol már olyan ideát,
hogy végképp lebontsa magát,
hogy szőr-csuhés rossz farom is
aknára ülne örömmel hattyú-begyü párna helyett,
hát szép piros Nap, gyere hozzám a dér meg a jég
gyarmatain át, gyere el bevérzett szemeim elé,
egyetlen skarlát fenség, nyílt arcú látogató,
aki hozhat hitet, akit fogadok fehér virággal,
beleim liliomával, kiehült lelkem dobjaival,
füleim csengésivel, a fog, a köröm és a kő
konkrét csikorgásával ünnepet kínból csiholva.

Nem ismersz rám és nem ismerek én se magamra,
állkapcsomnál is erősebb hatalom összeszorít,
éremmé verne, irgalmatlan arcmását marná belém,
pengjek holt-ridegen, ha láthatatlan satuja kiköp,
de amíg ráspolya, sav-dörzsölő bársonya rajtam,
végső ihletettségem véremből egy cseppet kivesz,
kigyújtva emeli föl, s e kőszobát kifestő pírban
megteremti őt, aki voltam, akiben kedvem lelem:
nyavalyák ellen mintát, istenkét, mindenhatót,
rokonát földnek, víznek, fű, fa, virág rokonát,
csillagzó csontú, görgeteg izomzatú medvefiút,
fürtöset, sok-fogú nevetőset, fényes ribizke-szeműt,
aki örvend hogy él, aki göcögő szájjal elkap
áprilisi záport s virágportól trüsszög nagy babaként,
aki sárga selyem útját húzza gyanútlanul völgyön, hegyen,
s nem zokog csillagkép-testvéreihez, akik űri
ringlispilen ülnek mindig s kezükben örök nyalóka,
mert világnagy eperfán trónol, tűnődik, ott szüretel
édeni cukrot és vérének izét nem ismeri még,
mert neki intelem s rémlés mind csak üres árnyék,
s csak árnyat öltöztet minden feket
e prófécia.

Ó téli szép piros Nap, ölelek most olyan nyarat,
ami nincs, ami mancsom közt leszúrt legenda csak,
rászolgáltam, kellett nagyon ellentétek haragos násza,
üssön torkomba dér, gyönyörömre iszonyú kontra,
kellett egy odvas világban mézre vadásznom, hogy végül
szakítsak epét, hogy méreg legyen minden pillanatom,
fejére bádog-manóknak horpasztó barackot adnom
kellett, hogy ketyegésükben gázoljak harmatom tűntén,
fű helyett beretváikban, kiszitált sivatagon,
kellett az ínség-idő, hogy dühöm gyümölcse beérjen,
kopasz tetőn, isten fején lábnyomommal őszi havat
kihímezni kellett nagyon meddőség szemfödelének,
átok-virágnak hogy kutyái megnyissák oldalamat,
hogy vörös selyem utamat húzzam szimatuk előtt,
puskapor-ábránd előtt vadrózsás hét hegyen túlra,
s mert nem akartam kitömve lenni szalmacsutakkal,
ülni magas polcon papírkoronásan, csikó-zsír
aranya előtt és korai barkák között, hát kellett,
végül is kellett puskákat eltörnöm, puskásokat,
hogy itt lakjanak bennem, belül űzzenek szüntelenül.

Déjjana, déjjana – farsang, farsang,
behallik hozzám üzenete dévaj erőknek,
álarcos nagy dobogásra kinyílnak ablakok, ajtók,
de én bezárom magamat, és minden kísértést
hamuval megjelölök, mert ami csalogat: csalárd,
mese-szín, mese-beszéd – a tengerkék kőlapokon
akik inognak: holdudvarú álom a fejük körül,
önmaguk gyertyái, gyertya-bálos temetőt idéz
fénykörük: a fejlevágható, szív-kiszakítható álom,
bár elosztásra tömény-édességet vagdal a bárd
és átváltoztak a béklyók cukorral-cifra p
ereccé,
de én nem alszom, az álom kórsága nem glóriám,
déjjana, déjjana, hölgyek, urak és tahók,
csorba a fényesség: medvetánc hiányzik a tapshoz,
déjjana, déjjana, ez a vezényszó nem enyém,
ritmus és rítus ne várj, nem vagyok hímbalerína,
jégvirág-függönyeim nehogy meginogjatok, félek,
csörgőkre ha rágondolok, harangoz bennem a csömör,
és orrkarikát ha csak sejtek, elered az orrom vére –
ó szép piros Nap, ha vashorgokkal áldott mancsom
beléd vághatnám végre hogy elragadj hirtelenül,
gyökerestől
kiszakíts innen úsztatva égi fátylak közé:
jó utam az lenne már, mert egyetlen bajtalan út,
egyetlen vértelen út, ha nem éri a láb a földet
s megnémul a száj a földnek, déjjana, déjjana, dé!



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóMagvető Kiadó
Az idézet forrása.
Megjelenés ideje

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap