Nemes Nagy Ágnes: Flotta

A szél, a szél.

A ház, mint egy hajó-orr

az éjszakában jobbra-balra bókol,

zörög, remeg

papír, keret,

és lent fekete torlaszokban

csörömpölő aszfalt-mederben

páncélosok robaja robban,

hullám hullámra vág a háznak,

a fulladókon át-meg átcsap,

s a házak mind, a roncs hajók

csak imbolyognak és zihálnak

sovány antenna árbócokkal

még himbálóznak körbe-körbe,

s rezeg az éji zátonyon

a város-flotta, összetörve.

Az égen néma tűzjelek.

S az ormokon az éj felett

a kint felejtett, tönkre-ázott

széjjelmosódott-színű zászlók.

S zúg, zúg, zúg teljes éjszakán

a tanksor lent a Vérmezőn:

csitíthatatlan óceán.

1957

The wind, the wind.

Houses, like ship's prows in the night

pay compliments to left, to right,

papers rustle

frames atremble

and by black barricades below

in a clattering asphalt channel

bluster of panzers, bang and blow,

waves hit the houses, a rise, a drain,

over the drowning, again, again,

and houses all, ship-wrecks galore,

with their thin, tall antenna masts

totter on, midst wheezy sounds,

they rock and sway around, around,

and the street flotilla, broken,

quivers upon night's reef aground.

Up in the sky: some signal light,

and on the peaks above the night

there lie forgotten, water wrecked,

coloured flags faded, blurred and wet.

And boom and boom, a night to fill,

from tanks lined on the Vérmező:

an ocean that defies the still.