Nemes Nagy Ágnes: Lement a nap

Lement a nap. De nem. Még látható.
Csak voltaképpen ment le, még az égbolt
tenyéröblében tartja ezt a másik,
megtévesztésig hasonló napot,
akár egy homokóra felső
üvegcsészéjét, melyből már kipergett
a voltaképpeni.

És lent a lámpák csattogásai
a drótkötélen imbolyogva,
a huzalok e természeti hangja,
mit nem vezérel más, csupán a szél.

Ezek már más beszédek,
ezek az önmaguk mögé
lecsúszó helyettesitések,
a vissza-vissza integettetések,
ezekkel már sietni kell

1969-1979

Il sole è tramontato. Ma no. E’ ancora visibile.
E’ tramontato solo nel senso vero, mentre
la volta del cielo regge tra le mani,
quest’altro sole inconfondibile,
come se fosse l’ampolla superiore
della clessidra, da cui tuttavia, l’autentico
s’è defluito del tutto.
 
E giù, il schiocco delle lampade
sul fune di ferro vacillante,
questo suono innato dei cavi,
solo dai venti determinato.
 
Queste son già parole diverse,
queste sostituzioni
che scivolano dietro sé stessi,
cenni fatti lanciare addietro,
son cose che richiedono una certa fretta.
 
1969 - 1979