Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Oláh Tamás: L’ultimo messaggio della festa (Az ünnep utolsó üzenete Olasz nyelven)

Oláh Tamás portréja

Az ünnep utolsó üzenete (Magyar)

Lépteit vesztett,
sebzett nyelvű félcipő,
párját hasztalan kereső
vézna markú kesztyű,
melegét eleresztett,
magában vacogó pokróc,
és egy életunt egész kenyér
az éjszaka szárnya alatt,
hulladékokon hízott zacskók között
adnak ma találkát egymásnak;
egy halom tépett, aranyszínű
csomagoló papír közé vetett,
becézgetéshez szokott
orchidea kényes kelyhét
az elszalasztott lehetőségek
cseppjei áztatják;
adébb egy felejtésre ítélt fényképalbumból
arcok, szemek, kezek,
szétfolyó emberi alakok fordulnak ki,
kétségbeesett hangjuk a tegnapokból száll;
mellette egy vaskos könyvben
a fagy lapozgat,
a rövid és a hosszú sorok pergetegei
a hallhatatlanságról vitatkoznak,
míg nyomtatott-álmuk
az észak leheletével érkező hóviharban
szét nem oszlik;
egy színes ceruzára ajándékdísz tekeredik,
türelmetlen mozdulatával
az ünnep utolsó üzenetét írná a levegőbe;
szaloncukrok üres ezüstpapírjai
táncolnak a hajnali fényben,
hamis ízek maradékait őrizgetve;
szenvedő fenyőárnyak karolják át egymást
az elröppent napok után vigasztalást keresve;
amott meg egy édes pezsgősüveg karcsú nyaka
int búcsút a részeg köd illatában
az újév ölelő mélyébe hulló
millió ígéretnek.



FeltöltőOláh Tamás
Az idézet forrásaolahtamas.hu
Megjelenés ideje

L’ultimo messaggio della festa (Olasz)

Scarpa bassa dai passi
perduti e con la lingua ferita,
guanto di taglia piccola
alla ricerca vana del suo compagno,
in solitudine tremante coperta
dopo aver disperso tutto il suo calore,
un intero pezzo di pane depresso,
si danno appuntamento oggi,
sotto le ali della notte,
tra buste di plastica ingrassate sull’immondizia;
il calice delicato di un’orchidea
abituato alle carezze,
gettato tra un mucchio
di carta dorata stracciata,
s’inzuppa dalle gocce
delle occasioni mancate;
più in là, da un album di fotografie
condannato all’oblio, visi, occhi, mani,
figure umani sparsi si rovesciano fuori,
le loro voci disperate provengono da ieri;
accanto, il gelo sfoglia un
grosso volume,
la sequenza delle righe corte e lunghe,
discute sull’immortalità,
finché il loro sogno stampato
non si dirada con l’alito proveniente
dal nord con la bufera di neve;
una matita colorata attorcigliata dal nastro di regalo,
vorrebbe scrivere nell’aria, col movimento impaziente,
l’ultimo messaggio della festa;
carte vuote d’argento delle caramelle
danzano nella luce mattutina,
serbando residui dei sapori falsi;
ombre dei pini sofferenti s’abbracciano
in cerca di consolazione, dopo giorni di festa volati via;
di là, il collo fine di una bottiglia di spumante dolce
fa cenno d’addio nel profumo della nebbia ebbra,
alle milioni di promesse cadenti nella profondità
avvolgenti dell’anno nuovo.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap