Cédrus (Magyar)
Terebélyesen, kemény kötéssel, ősállat gyökerű terpeszben áll a színekkel zsúfolt térben, úszó sörénnyel érkezik a szél, halk csókot lehel a tétlen tájra, eget vág, hűvös redőt hasít a szenvedést szoptató fényből, kéjesen ringatja a karcsú, nyújtózkodó karokat, a párzó szerelmes ágak száműzött lelkek táncát mutatják, sóváran áttörve a légen az égből kortyolnak az ernyedt ujjak, zokogva simogatnak, mintha gyász-áldozatot kínálnának, verten intenek az árva némaság emlékei felé, jajong a száműzött messzeség, a könny sója marja a sejtelemesen gomolygó sárga-kék sóhajú látóhatárt, az átlátszó tüllbe öltözött magányos létezés, akár a hajnali tisztaság, szerteszét permetezi semmibe szökő illatát.
|
Il cedro (Olasz)
Forzuto legato in modo possente sosta con le radici come un animale preistorico con le gambe divaricate nello spazio intasato di colori, giunge il vento con la criniera fluttuante, alita un flebile bacio sulla landa inerte, squarcia il cielo, fende un solco fresco dalla luce che alimenta il tormento, ondeggia voluttuoso le braccia snelle e allungate, gli accoppiati rami innamorati fanno sfoggio della danza delle anime relegate, le dita molli, sfondando avidamente l’etere, sorseggiano dal cielo, singhiozzando accarezzano come se stessero immolando un sacrificio luttuoso, affranto fanno cenno verso il mutismo solitario dei ricordi, guaisce la lontananza relegata, il sale delle lacrime corrode il velatamente turbinante giallo – azzurro sospirante orizzonte, l’esistenza solitaria, vestita di tulle trasparente, come la purezza mattutina polverizza in giro il suo profumo disperso nel vuoto.
|