Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Oláh Tamás: Cedru (Cédrus Román nyelven)

Oláh Tamás portréja

Cédrus (Magyar)

                         Terebélyesen,
                       kemény kötéssel,
           ősállat gyökerű terpeszben áll
                   a színekkel zsúfolt
                             térben,
              úszó sörénnyel érkezik a szél,
              halk csókot lehel a tétlen tájra,
                           eget vág,
                     hűvös redőt hasít
             a szenvedést szoptató fényből,
 kéjesen ringatja a karcsú, nyújtózkodó karokat,
                   a párzó szerelmes ágak
           száműzött lelkek táncát mutatják,
   sóváran áttörve a légen az égből kortyolnak
                       az ernyedt ujjak,
  zokogva simogatnak, mintha gyász-áldozatot
          kínálnának, verten intenek az árva
                    némaság emlékei felé,
            jajong a száműzött messzeség,
                     a könny sója marja
a sejtelemesen gomolygó sárga-kék sóhajú látóhatárt,
                          az átlátszó
                              tüllbe
                             öltözött
                      magányos létezés,
                   akár a hajnali tisztaság,
                     szerteszét permetezi
                    semmibe szökő illatát.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://www.napkut.hu

Cedru (Román)

Gigantic,
cu legătură dârză
a rădăcinii fandate de animal preistoric stă
în spaţiul plin de
culori,
cu coama plutind soseşte iarna,
un sărut domol răsuflă pe peisajul apatic,
crestează-n cer,
din lumina alăptătoare
a suferinţei un rid răcoros despică,
voluptuos leagănă braţele zvelte, întinse,
crengile îndrăgostite înperecheate
prezintă dansul sufletelor pribegite,
duios străpungând aerul, din cer beau o-nghiţitură,
degetele moi,
mângâie plângând, parcă ţi-ar oferi
o jertfă îndoliată, şi învinse fac semne
spre amnitirile muţeniei orfane,
se vaită îndepărtarea exilată,
sarea lacrimilor ustură
orizontul zvârcolit de suspiciune cu suspin galben-albastru,
existenţa
solitară
îmbrăcată
în tul transparent,
precum puritatea zorilor
răspândeşte peste tot
parfumul ce dispare în neant.

 



FeltöltőBandi András
Az idézet forrásasaját

minimap