Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Oláh Tamás: Che venga la primavera! (Jöjj el tavasz! Olasz nyelven)

Oláh Tamás portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Jöjj el tavasz! (Magyar)

                        Sováran várom,
 mikor lebbenti fel végre felhő-fátyla alól, 
                          mint özvegy, 
              kinek elege van a gyászból, 
                        meztelen képét
                        az égi láng-arc.

       Itt-ott még dér ütötte gyümölcsök 
          hevernek a csupasz ágak alatt,
                        de a nedvek 
                      fűben, szárban,
           az élni akarás szent hitéből,
               mint vigasztaló szavak 
                        áramlanak. 
         Rejtett erők már a jövőt betűzik,
                 jóra osztódnak a sejtek,
                   a fák csupasz vállára
         sugarak szőnek zöld-leveles inget.

                  Nem tudom felébred-e 
                       vézna akaratom,
              s szapora szolgám szívem, 
               pumpál-e majd elég vért 
                     zsibbadt ereimbe.
           Jöjjetek győzelem-sikollyal
                        fürge szelek!
                 Űzzétek messzire az
                álmos fehér felhőket! 
         Vesd ránk szerelem-éhes Nap
                   parázs tekinteted! 
                    S Te Teremtőm 
             vedd elő varázs ecseted,
                       fesd elénk
        kobalttal, ragyogó cinóberrel,
                  fény-templomod!
             Izzás szédítő motorjai, 
         láng-virágzó csodák, tátogó, 
                      éhes szirom,
                      tülekvő bibe,
     csipkés szélű, víz-könnyes levél,
                  duzzadjon benne
                a mámorító élet-ital,
              új hajnal hozd el ismét
                    a tavasz illatát!
          Piros, fehér, zöld látóhatár
                  Lobogjatok újra!
          Sárga, kék tavasz-csókok,
    szapora-rügyek, gyönyör-bimbók,
                     szirom-ajkak
                        nyíljatok!
             Fehér ruhás szűz lányok,
           hóvirágok, gyöngyvirágok,
                     nyissátok szét 
                       kelyheitek!
                      Óriás-fújtató
                       zsongító lég
            tápláld belém az életerőt!
          Többé már semmi se fájhat!
                   Sírok és nevetek,
               reszketek és ujjongok, 
              végre én is érzem: élek,
                            hiszen
                csak élőt boldogíthat,
               látva repdeső díszében, 
                      hogy zsibong, 
                     ragyog minden.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://www.olahtamas.hu/

Che venga la primavera! (Olasz)

                Aspetto smanioso
quando solleverà finalmente il viso nudo,
        il viso  di fiamma -  celestiale
         da sotto il velo delle nuvole,
                   come la vedova
       chi ne ha abbastanza del lutto.

          Qua e là, sotto i rami nudi
            giacciono frutti pruinosi,
                       ma la linfa
                          fluisce
               nell’erba, nell’albero,
           come parole consolatorie
 dalla voglia di vivere della santa fede.
    Forze celate sondano già il futuro,
      le cellule si dividono al dabbene,
    i raggi, sulle nude spalle degli alberi,
stanno tessendo una camicia di foglie verdi.

            Non so se si sveglierà
            la mia volontà gracile,
  e se il mio cuore, servo diligente,
       pomperà abbastanza sangue
          nelle vene addormentate.
       Venite venti freschi col grido
                   della vittoria!
               Rincorrete lontano
      le sonnolenti nuvole bianche!
 Oh, sole avido d’amore, getta il tuo
          sguardo rovente su di noi!
               E Tu, oh mio Creatore
        prendi il tuo pennello magico,
                dipingi davanti a noi,
con i colori di cobalto e di lucente cinabro
                la tua chiesa di luce!
       I motori vertiginosi del fervore,
prodigi fioranti – fiamme, bocche di leone,
                   petalo affamato,
                   fremente pistillo,
  foglia dentellata da lacrime bagnata,
            che vi si prosperi dentro
         l’inebriante cibo – bevanda,
         alba nuova portaci di nuovo
             il profumo di primavera!
       Orizzonti rossi, bianchi, verdi,
           risvegliatevi nuovamente!
                           Apritevi
                    labbra di petali,     
      baci di primavera gialli e azzurri,
   gemme feconde e boccioli di voluttà.
          Verginelle vestite di bianco,
                bucaneve, mughetti,
                      aprite i vostri
                            calici!
                  Soffietto gigante,
                    etra brulicante,
      alimenta in me la forza vitale!
          Niente più mi può dolere!
                      Piango e rido,
                   tremo e tripudio,
 finalmente lo sento anch’io: son vivo,
            solo i viventi rende felice,
a vederlo nella sua pompa svolazzante,
                      come brulica,
                      tutto splende.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap