Oláh Tamás: Di nuovo autunno (Megint ősz Olasz nyelven)

Csupasz ágak,
meggörbült öreg ujjak
 
kapaszkodnak
egymásba, a szén-varjak
 
sötétséget
írnak a szárnyaikkal
 
az ásító
utak fölé, didergő
 
jegenyéket
sorakoztat a jeges
 
szél, a napok
szennyesét eső mossa,
 
az árnyékok
fák között lopakodnak,
 
a felhőkig
száll keserű sóhajjal
 
a süvítő
októberi szél, letört
 
ág, mint gyászos
dob hangja roppan, foltos
 
levelek a
tündöklő nyár tanúi
 
kergetőznek
a kertekben, takarót
 
húz magára,
aludni tér, rongyokba
 
burkolva a
tetszhalott, hajléktalan
 
ősz.

Rami spoglie
vecchie dita rattrappite
 
s’aggrappano
uno sull'altro, corvi neri
 
scrivono oscurità
con le ali
 
sulle strade
sbadiglianti, il vento
 
ghiacciato
allinea pioppi tremolanti,
 
la sporcizia dei giorni
lava via la pioggia,
 
ombre sgusciano di soppiatto
tra gli alberi,
 
con sospiro amaro
vola sino le nuvole
 
il sibilante
vento ottobrino, ramo
 
spezzato, come suon di tamburo
funesto crocchia, foglie
 
maculate, testimoni
dell’estate splendente,
 
si rincorrono
negli orti, si ficca sotto
 
una coltre,
si ritira a dormire il morto
 
apparente, l’autunno
avvolto negli stracci. senza
 
dimora.