Oláh Tamás: Vándor

Bőrödet százezer éve
süti sötét színűre a Nap,
tegnap
vérző lábbal repült át
fejed fölött a békegalamb,
eddig a harag, az irigység
bozótjában bujkálva éltél,

most egy csapzott nyáj részeként,
nem létező városokon,
eltörölt országokon át gyalogolsz,
álmodott világod felé,
oda, ahol azt hiszed
várnak rád a fiatal holnapok,
s nem vánkosod
keserű visszáján kell fejedet
majd lehajtanod;

ó, Te szegény vándor,
te még nem tudod
ott semmivel sem lesz neked jobb,
akár az igába vont barmot az Idő,
vágyaidat eltapossa majd a számító erő,
ha átjutsz a krokodilfogú kerítéseken,
buzgó alázattal kell szolgálnod azokat,
akik edzett mosolyuk kíséretében
csillapítják éhedet,
ne félj, megkérik az árát hamar,
jól tudják, loccsant beleken át
gyorsan puhul az akarat;

sóvárgó karoddal ezer életet
akartál magadhoz ölelni, vártad a csodát,
helyette leszel aljas, vagy buta hulla;
oda igyekszel,
ahol az ember már régóta nulla,
ahol a jövő magzatjait a nemzetek
méhéből már kikaparták,
a városok üres kőedények,
és jó ideje
a pénz fölkent ügynökei szabják meg
mit tegyünk, vagy mit ne.

 2015 július 10.