Jelentés a versről (Magyar)
Mostantól a föld. A földvonzás prózája. Vasbeton tenger. Profiboxoló kiöregedése. Költészetnek túl nyers indulat az üres kikötőben, ahol senki sem törülgeti könnyét: „itt az idő!” Mert itt van, és a jóravaló költő a famentes papírra fölírja: „Férfikor”, és hangjában nemes pátosz és titkolt könny rezeg, mint tócsán eldobott koton. Ebből elég. Az agg hölgy kozmetikája untat. Párducot szelidítsen bár felhős sétányain vagy angyal-tollasan riszálja magát a díszlet-hold alatt. Süket áriáit süketeknek cifrázva igérhet megváltást: tudom, mit ér. Mostantól a történet mind fontosabb. A Mindenkivel-Megeshet. A Csak-Velem. A Vissza-Nem-Fordítható. A tény, amit nem másíthat meg a csillagokba szökő fogalmazás. A rejtett indokok folytán egy célra irányuló sors kisszerű ugyan, de vérre megy. Mostantól a sarkutazás hadtáp-költészete. Fedezék-betük. A mágikus szem- és fül-bűvölés helyett: bakancs, meleg ruhák. A vers torokszorító, cirkuszi mutatványa, a fejjel-a-földben szárnyalás. Ez a nagy helyzet. Sajnálatos, hogy az isten-eszme mindig emberarcú. Jobb volna részvét-szárnyakon repülni, de vallatottból lesz a vallató. Porrá szívni a gerinc-finánclábas cigarettát, harag és szerelem, adj tüzet! |
|