Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Orosz István: Pótszarv

Orosz István portréja

Pótszarv (Magyar)

AGYAGNYÍL S MADÁRHINTA

Ha volt valami oka, hogy a térképnek éppen erre a pontjára bökött rá, az adjunktusnő fejcsóválása ellenére, az mégiscsak az óceán. Hányszor magyarázta utazásai során: képzeljenek el egy országot, amelynek nincs tengerpartja! Semmi, egyetlen méter sem. De hát ezt úgysem lehet elképzelni – tette hozzá. Aztán némi hatásszünet után beszélt a távoli kis hazáról, nem felejtve ki, hogy komplikált történelme során volt idő, amikor három tenger is mosta partjait. Elkönyvelte az együtt érző pillantásokat, és maga is úgy érezte, hogy többet érdemelt volna a sorstól.

A víz felszínén és a sekély öböl homokos alján is látszott az ereszkedő gép árnyéka. A meder domborzatát követve hol közelebb, hol távolabb került egymástól a két kép. Mint egy nagy bogár – gondolta. Fedeles szárnyú. Aztán jöttek a bádogtetők, a dokkok labirintusa, a kikötő. A város nagyobbnak, bonyolultabbnak látszott, mint várta. Kiismerhetetlen volt délelőtti nyüzsgésével. Mire megkapta a csomagját, már tudta, hogy innen is továbbmegy. Inget váltott a mosdóban, és kidobta a fölöslegessé vált beszállókártyákat. Ivott az automatából, összeszedett néhány prospektust, majd a szemetesbe szórta. Késleltette a percet, amikor kilép az ismeretlen forróságba. A kijáratot keresve autókölcsönzők előtt haladt el. Az egyik pultnál nem állt senki. Eszében sem volt, hogy kocsit béreljen itt, a világvégén, de letette a bőröndöt.

Hetvenöt dollár – villanyozódott föl a száját rúzsozó alkalmazott. – Csakis az utószezon miatt.

Belement a játékba. Látta, hogy nem tart föl senkit, hát ráérősen kezdte keresni a papírjait. Lefogadta volna, hogy ismeretlen nyelven kiállított és nemzetközi kiterjesztés nélküli jogosítványát látva úgyis lehervad a reklámmosoly.

           - Hol száll meg?
       
           - Nem tudom.
         
           -Tervezett útvonal?
           
           - Nem döntöttem el.

           - Dallamos hangzású helységnevekkel teltek meg a rubrikák.
       
           - A kiállítás dátuma? – bogarászták végig a zselés műkörmök a jogosítványt. Aranybetűs  kitűzője szerint Agatha Grindlay Yasmin volt a hölgy neve.

           - Talán ez?

           - Gratulálok!
         
           – ?
           
           - Holnap lesz a születésnapja. Negyvenöt. – Fölszikráztak újra az ékköves fogszabályzók. –                    Ünnepelhet kedvére – poharat formált a tenyerével –, biztosítva van a kocsi!

Ez tényleg kiment a fejéből. Zavartan mosolygott. Most már késő visszatáncolni, megkapná az autót, ha mindjárt a leleteket adta volna át jogosítvány gyanánt.

Ha lehet, normál sebváltós legyen – próbálkozott még bátortalanul.

Negyedóra sem telt belé, s a fehér automata Chryslerrel már a forgalmas keleti főúton haladt, furgonok, színes kamionok meg sok öreg, fecskefarkú autó közt. Amerikai gyártmány mind. Időnként félreállt, hogy megnézze a térdére fektetett tér- képen, merre is jár. Balról a tengerpart szélbe dőlő pálmái sorakoztak, jobbról a „jungue”. Az esőerdőt mint a sziget fő látványosságát emlegette a kocsihoz adott leporelló. A hatalmas hegylánc most is derékig felhőben állt. Mint egy nagy, nyitott legyező. Üdítő látvány a fojtó hőségben. Pár mérföld után, egy magányos hidat követően mégis balra kanyarodott. Az elhanyagolt parton álló autók közé parkolt, körülményesen fürdőruhára vetkőzött, és letakarta a kormányt a nyirkos trikóval. Csak kiszállva vette észre, hogy a többi autó egytől egyig kibelezett, rozsdásodó roncs. A töredezett betonkorlátból rozsdás drót- kacsok görbültek elő, a padokat úgy befújta a homok, hogy némelyiket csak sejteni lehetett egy-egy bucka alatt.

A víz azonban kék volt, mint a képeslapokon. Széles, fehér bóbitákkal jött felé, és megállt a lába előtt. Vékony, szinte anyagtalan hullámfilmek terültek a homokra, már nem is víznek, a tenger tárgyiasult lélegzetvételének látta őket. A sóhajtások elején fehér tajtékfonal szaladt, és ahol megállt, apró csigákból, kagylótörmelékekből rajzolt vonalat hagyott maga után. Szeszélyes, épülő-múló szinuszgörbék hálózták be a partot. A hullámok halandók, de a hullámzás halhatatlan – rég elfeledte, hol hallhatta, talán egy verssor lehetett, de most újabb emlékrögök szakadtak föl benne. Valami könnyű testszag, olajban ázó kecskesajt íze, ultramarinkék és titánfehér. Belemártotta a kezét a vízbe. Leguggolok az óceánhoz – gondolta. Sós volt, mint ami- kor legelőször próbálta. A nap a Mérleg jegyében állt az égbolt közepén. A távolban sötét bőrű fiúk pólóztak. Kiabálás darabjait hajigálta felé a meleg tengeri szél. Megpróbált egyenletesen tempózni, túljárni a hullámok eszén, kiszámította, mikor érkeznek, és egy rövid merüléssel elkerülte a pofonokat. Vesz holnap egy búvárszemüveget, döntötte el. Születésnapi meglepetés lesz. Kezdett megnyugodni – végül is rendben mennek a dolgok. A városka utcáin többször is végighajtott. Délután volt, de neki az időeltolódás miatt már öreg este. A bőrére száradt sótól is szívesen szabadult volna, de szállodát nem látott sehol. A főteret kereste, a városmagot vagy legalább valami rendszert az álmosító egyhangúságban, de akárhányszor fordult, mégsem talált olyan környékre, amely jelentősebbnek tűnt volna a többinél, vagy épp meghittségével ösztönzött volna valakit arra, hogy ott panziót nyisson. A hajóállomásra véletlenül jutott ki. Valami tumultus, baleset vagy bicikliverseny miatt beállt a forgalom, s egy gyors kormánymozdulattal, elkerülendő, hogy ő is beragadjon a veszteglő kocsisorba, bekanyarodott az egyetlen lehetséges irányba. A kopár téren életnek alig volt nyoma. Három rövid- nadrágos mesztic támaszkodott egy söntésnek. Hetven fölött járhatott mindegyik, dobozos sört szürcsöltek, valami gyarmati dalt fütyörésztek, és megjegyzéseket tettek az idegenekre. Hátizsákos fiatal pár böngészte a lelakatolt pénztárbódéra kasírozott menetrendet, minden jel szerint régóta, és az aggastyánok összemosolygásából ítélve teljesen reménytelenül. Érezte, hogy most ő lesz a céltábla. Kért egy zacskó szárított krumplikarikát meg pár doboz kólát. A kitett választékból csak ezt ismerte föl, s jobbnak látta, ha nem kezd kérdezősködni, hogy idegen, az úgyis minden mozdulatáról lerí. Amíg az aprót elrakta, körül- nézett. Lomha ventilátor, légypapír, öreg pénztárgép. A pult fölötti madárhintán vedlő óriáspapagáj gubbasztott. A felirat tulajdonképpen már a belépéskor szemébe ötlött, de jelentésének csak most ébredt tudatára. Valami olyasmi volt a zománcozott táblácskára írva, hogy milyen időszakban fogyaszthatják el reggelijüket a szálloda vendégei. Cirkalmas, kurzív betűk. 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóTypotex Kiadó
Az idézet forrásaPótszarv

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap