Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petőcz András: A kéregető Isten

Petőcz András portréja

A kéregető Isten (Magyar)

Ott, az autók közt, arra jár az Isten.

 

Igen, ő az. Az a szakállas, ott, kissé elrongyolt
ruhában. Látod? A vállát görbén tartja, ezzel is
jelezve, hogy megalázza magát. Kéreget, persze.
Nincs hol laknia. Van egy titkos helye, egy szűk
utca elhagyott szuterénlakása előtt. Oda vackolja
be magát éjszakára, a lépcsőre, két kukát is oda
szokott húzni, hogy a járókelők ne vehessék észre.

 

A múltkor még meg is szólított az Isten.

 

Várakoztam épp a lámpa előtt. Nyár volt, mégsem
akartam a klímát bekapcsolni, emiatt le volt húzva
az ablakom. A fedélnélküliek újságja volt a kezében,
azt mutatta, úgy kérte a pénzt. Egy pillanatra, mikor
az arcába néztem, meg az a csontos, sovány alakja,
ahogy a szemembe villant, azt hittem, az apám.
Ő volt ilyen, nyolcvanévesen: vékony, de energikus.

 

Aztán csak rám nézett, s továbbment az Isten.

 

Meg sem várta, hogy adok-e neki pénzt. Én meg
álltam ott, mögöttem dudáltak akkor, mert a lámpa
zöldre váltott. És, persze, aztán magamhoz tértem,
hajtottam tovább. Azóta gyakran visszatérek, és
figyelem az Istent. Vagy az apámat. Nem is tudom.
Néha úgy érzem, semmit sem tudok. Csak nézem,
ahogy kéreget az újságjával, és zavarban vagyok.

 

Ott, az autók közt, sétálgat az Isten.

 

Szép lenne beszélni vele, de nem merem megszólítani.
Szeretném újra megölelni, ahogy tettem valamikor.
Még nagyon fiatal voltam, vagy nem is voltam, talán
azokban a pillanatokban még nem is vagyunk, amikor
van bennünk erő megölelni azt, akit később magára
hagyunk. Talán a születésem előtt öleltem magamhoz
Isten csontos és inas, szomorú testét. Talán csak akkor.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://asztali.lutheran.hu

The begging God (Angol)

That is where God walks, there, among the cars.
 
 
Yes, it is he. That bearded one in those somewhat tattered clothes. Do you see? He holds his shoulders bent, with that he also shows his self-abasement. Of course, he begs. He has nowhere to live. Has a secret place in front of a deserted basement flat in a narrow street. That's where he flops down for the night, on the stairs, and usually drags a couple of dumpsters there, so passers-by won't see him.
 
 
The other day God even spoke to me.
 
 
I was just waiting by the lights. It was summer, yet I did not want to switch on the air-conditioner, so the window was open. He had the paper of the homeless in his hands, that is what he showed whilst asking for money. When I looked at him for a moment, when his lean, bony shape flashed before my eyes, I thought he was my father. He was like this at eighty, thin, but energetic.
 
 
Then God just looked at me and kept on walking.
 
 
Did not even wait to see whether I'd give him money. And I just stood there, then they tooted behind me because the lights turned to green. And, of course, then I came to and drove on. Since then I often return to that spot and watch God. Or my father. I don't even know. Sometimes I feel that I know nothing. I just watch as he begs with his paper and feel embarrassed.
 
 
God walks about there, among the cars
 
 
It would be nice to talk with him but dare not address him. I’d like to hug him as once I had done. Then I was very young, maybe didn’t even exist, perhaps in moments like that, when we have the strength in us to embrace the one, whom we will later abandon, we have yet to exist. Perhaps I embraced God’s bony, sinewed, sad body before my birth. Perhaps just then.



FeltöltőLeslie A. Kery
Az idézet forrásaMagyarul Bábelben

minimap