Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petőfi Sándor: The Plains, in Winter (A puszta, télen Angol nyelven)

Petőfi Sándor portréja

A puszta, télen (Magyar)

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
 
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
 
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
 
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
 
Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
 
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
 
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
 
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
 
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
 
 
Pest, 1848. január



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

The Plains, in Winter (Angol)

Now, are these plains at their plainest, I do declare!
Since the fall was such a negligent caretaker;
That which the spring bloom and
Summertime had amassed,
This one will squander so offhand and cavalier,
Winter, a treasureless desolate frontier.

No flocks of sheep, with bells jangling signs of life,
Nor wistful melodies of the young shepherd’s fife,
Birds of song all have left
The plains silent, bereft,
Not a lone corn crake trills amid green tufts of grass,
Nor a sole cricket to fiddle his tune, alas.

Outstretched expanse, like an ice-covered frozen sea,
Low hangs the sun, like a tired bird, listlessly,
Perhaps near-sighted, she,
Bowing down, achingly,
As she must, at her age, if she’s to see at all…
Not much for her to spy of this forsaken sprawl.

Quiet, the fishermen’s huts and the ploughman’s shed,
Beasts of the field lie in mangers’ hay cots instead;
And when the evening falls,
Echo the dismal calls,
Shaggy steer, led to trough, of which they’re none too fond,
They’d rather lap up a drink from a nearby pond.

Sharecropper gathers his air-dried tobacco leaves
Down from the master beam; lays them out, he believes
Them ready to be hewed;
Reaches into his boot,
Pulls out his pipe, stuffs it, sniffs and puffs lazily,
Eyes the pens: are the sheep safe? he thinks, warily.

Even the tavern sits quiet, an empty nest,
Innkeeper and his wife catching up on their rest,
Nary a customer
The doors to unlatch for,
They might as well throw the winecellar’s keys away,
Windswept snowdrifts have blockaded the entranceway.

Now is the kingdom of winds and tempests in court,
One of them at lofty heights does himself comport,
Second rides down below
Casting sparks to and fro,
Under his anvil the snowscape sheds sparkling light,
While the third approaches, clamoring for a fight.
 
Right around twilight a translucent bleary fog
May descend upon the tussocky grassland bog,
Concealing halfway yet
The outlaw’s silhouette,
Whisked by his out-of-breath steed to some safe haven,
Howling wolf on his tail, overhead, black raven.
 
Like a cast-out monarch, in exile, wizened,
The sun takes one last glance back from the horizon,
Takes one last backward glance,
Resentful eyes askance,
And as she takes in the boundless land all around,
Her blood-soaked crown topples from her head to the ground.



FeltöltőVáradi József
Az idézet forrásahttps://medium.com/the-howling-owl/the-plains-in-winter-6771b6f36e39

minimap