Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petőfi Sándor: Das Waise Mädchen (Az árva lyány Német nyelven)

Petőfi Sándor portréja

Vissza a fordító lapjára

Az árva lyány (Magyar)

          1

Csak egy lénnyel van kevesebb,

Mint tennap volt,

S nekem ugy tetszik: az egész

Világ kiholt.

 

Meghalt anyám, le is tevék

A sírba őt:

Lelkemből varrtam én reá

A szemfedőt.

 

Anyám, miért nem vitted el

Életemet,

Ha már belőle elvivéd

Az örömet?

 

Te nap valál, én sugarad.

Itt mért hagyál?

Hisz sugarát elviszi a

Nap, ha leszáll.

 

Beszélek hozzád; hallod-e

A bús panaszt?

Hiába van szóm, te, anyám,

Nem hallod azt.

 

Itt állok, ahol rajtad a

Sír halma kél.

S messzebb vagy mégis a világ

Legvéginél.

 

Midőn koporsód szögezék,

Ezt rebegém:

"Ébredj föl, kedves jó anyám,

Édes szülém!"

 

Fölkelt-e a föltámadás

Majd tégedet,

Kit gyermeked siralma sem

Ébreszthetett?!

 

          2           

Virasztánk kínosan

Anyám, te s én;

Kis mécsünk reszketett,

Haldokló éltedet

Jelképezvén.

 

Magam valék anyám

Fájdalminál;

De nem soká közénk

Egy vendég érkezék...

Jött a halál.

 

Anyácskám, édesem,

Jó szívedet

Keze megérinté,

S verése szűnt belé

S hidegedett.

 

Midőn közel vala

A szörnyü vég,

Mint hervadt fára le

Az ősz esős köde

Rád borulék.

 

Beléd akartam én

En éltemet

Csókolni... s oh szülém,

Te csókolád belém

A tiedet!

 

          3

Virágot ültettem

Anyám sírhalmára,

Harmat nem is kell, mert

Könnyem csorog rája.

 

Még holta után is

Kedvét keresem én,

Ezen virágokat

Csak azért ültetém.

 

Kedvelője volt a

Virágoknak anyám,

Szép intését mintha

Még most is hallanám:

 

"Szeresd a virágot

És ne féltsd szívedet,

Mert, ki ezt szereti,

Rosz ember nem lehet;

 

A virág s az erény

Két atyafi-gyermek,

Egy szívben egymással

Nem ellenkezhetnek.

 

Tudod, mi a virág?

A földnek jósága;

Tudod, mi a jóság?

A lélek virága."

 

Virágot ültettem

Anyám sírhalmára.

Le az égből anyám,

Tekintesz-e rája?

 

Látod-e az égből

Viruló sírodat,

S viruló sírodnál

Hervadt leányodat?

 

Pest, 1847. március

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

Das Waise Mädchen (Német)

1

Gibt nur ein Wesen weniger,

wie es einst war,

und mir scheint es so: die ganze

Welt, ist furchtbar.

 

Meine Mutter verschied und in

das Grab gelegt:

Aus meiner Seele hab’ ich, den

Grabtuch genäht.

 

Warum hast nicht mitgenommen?

Mein Leben auch,

wenn du schon mitgenommen hast,

die Freuden Strauch?

 

Du warst die Sonne, ich dein Strahl.

Warum lässt du mich hier?

Doch den Strahl geht mit der Sonne

unter am Pier.

 

Ich rede mit dir; hörst du mein

trauriges Wort?

Sinnlos sprach ich zu dir, Mutter,

du bist weit fort.

 

Ich stehe vor dein Grab, kreuze

meine Hände.

Und du bist weg von der Welt, weit

ganz am Ende.

 

Und wenn der Sarg zunagelt wird,

ich stammle nur:

„Wach auf, meine liebe Mutter",

leise und stur.

 

Wirst du bei der Auferstehung

auferstehen,

wenn nicht mal meine Träne, lasst

dich aufstehen?!

 

          2               

Qualvolle Nachtwache

Mutter, du ‘d ich;

blinkten die Funzeln, wie

dein sterbendes Leben

so vergänglich.

 

Ich war selbst bei Mutters

Schmerzen dabei;

doch nicht lang und kam er,

wie ein Gast schwaigte er:

Der Tod traf ein.

 

Meine liebe Mutter,

dein gutes Herz

hat seine Hand berührt,

‘d zu Herzstillstand geführt

‘d das war das End-.

 

Ganz in der Nähe war

das bös’ Ende,

wie auf verdorrtes Holz

im Nebel das Eis schmolz,

was Trost spende.

 

Ich wollte in dich Küssen

meinen Leben

rein küssen … ach Mutter,

du gabst mir mit Küssen

deinen Leben.

 

         3

Blumen hab’ ich gesetzt

an meinen Mutters Grab,

keinen Tau braucht es jetzt,

die Träne tropft herab.

 

Nachdem sie gestorben

suche ihre Wünsche,

diese schönen Blumen

nur deswegen züchte.

 

Die Mutter hat alle

bunten Blumen geliebt,

höre, wie sie warnte,

als wäre sie noch hier:

 

„Habe die Blumen gern

für Herz keine Bange,

weil, wer die Blumen liebt,

bleib allein nicht lange;

 

Tugend und die Blumen

sind im selben Verein,

in demselben Herzen

können nicht Feinde sein.

 

Weisst du, was Blume ist?

Das ist die Landgutheit;

weisst du, was Gute ist?

Das ist Blume, der Geist.“

 

Blumen hab ich gesetzt

an meinen Mutters Grab,

von der Himmel Mutter,

schaust du jetzt herab?

 

Siehst du von dem Himmel,

dein blühendes Grabmal,

und bei blühenden Grab

deine Tochter allein?

 

Pest 17 März 1847

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap