Petőfi Sándor: Europa e calmă, din nou calmă… (Európa csendes, ujra csendes… Román nyelven)

Európa csendes, újra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesült és
Szabadságát nem vívta ki.
 
Magára hagyták, egymagára
A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.
 
De hát kétségbe kell-e esnünk,
Hát búsuljunk-e e miatt?
Ellenkezőleg, oh hon, inkább
Ez légyen, ami lelket ad.
 
Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
 
Ha a mi fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.
 
Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet:
Midőn más könnyet sem mer adni,
Mi vérrel áldozunk neked.
 
Vagy kell-e még több, hogy áldásod
Ne érdemetlen szálljon ránk?
E hűtlen korban mi utolsó
Egyetlen híveid valánk!
 
Debrecen, 1849. január

Europa e calmă, din nou calmă,
I-au vâjâit revoluțiile...
Rușine ei! s-a liniștit, dar
N-a reușit să câștige libertățile.

Singuri i-au lăsat, singuri,
Popoarele lașe pe unguri;
Lanț zornăie pe mâini, numai
Săbile ungurilor le mai auzi.

Trebuie să fim disperați,
Mâhniți de asta, oare?
Din contră, oh glie, mai bine
Ăsta să ne dea suflare.

Ăsta să ne-nalțe sufletele,
Că noi suntem lanternă,
Timp ce restul rămân stinse,
Lucește noaptea, în beznă.

Dac-această flacără n-ar luci
Prin noapte nemărginirea,
Ar putea crede cei din cer,
Că s-a pierit lumea. 

Privește-ne, privește, libertate,
Cunoaște-l acum norodul:
Unii nici lacrimi nu dau,
La noi sânge e tributul.

Vrei mai mult, ca gloria
Să n-ajungă la noi nedrept?
În vreme perfidă ți-am rămas,
Ultimul, unicul adept!