Petőfi Sándor: Es badet das Mondlicht (Fürdik a holdvilág az ég tengerében Német nyelven)

Fürdik a holdvilág az ég tengerében,
Méláz a haramja erdő közepében:
Sűrű a füvön az éj harmatozása,
De sűrűbb két szeme könnyének hullása.

Baltája nyelére támaszkodva mondja:
"Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra!
Édesanyám, mindig javamat akartad;
Édesanyám, mért nem fogadtam szavadat?

Elhagytam házadat, földönfutó lettem,
Rablók, fosztogatók közé keveredtem;
Most is köztük élek magam szégyenére,
Ártatlan útasok nagy veszedelmére.

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
Örömest itt hagynám, de most már nem lehet:
Édesanyám meghalt... kis házunk azóta
Régen összeroskadt... s áll az akasztófa."

Es badet das Mondlicht in das blaue Himmelsmeer,
mitten im Wald sinnt der einsame Räuber Seel‘:
Der Boden ist zugedeckt mit nächtlichen Tau,
doch seine Augen von Tränen sind jetzt ganz flau.
 
Auf den Axtstiel lehnend, sagt traurig und leise:
„Was hat mich bewegt auf verbotene Gleise!
Mutter, du hast immer nur mein Bestes gewollt;
Mutter, warum hab‘ ich nicht deinen Rat gefolgt?
 
Dein Haus hab‘ verlassen, so geächtet zu werden,
zwischen Räuber, Plünderer, soll ich verenden;
jetzt leb‘ mit diesen Leuten auf meine Schande
unschuldig Reisende haben jetzt die Bange.
 
Wollte ich öfters heim, diese hier verlassen,
gern würde ich Weg, nur die Zeit ist vergangen:
Mutter ist gestorben und unseres kleinen Haus
schon längst eingestürzt, dort steht nur der Galgenbaum.“