Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Petőfi Sándor: Ich sitz auf Bergeshöh ... (Hegyen űlök Német nyelven)

Petőfi Sándor portréja

Hegyen űlök (Magyar)

Hegyen űlök, búsan nézek le róla,

Mint a boglya tetejéről a gólya.

Lenn a völgyben lassu patak tévedez,

Az én fáradt életemnek képe ez.

 

Elfárasztott engemet a szenvedés.

Be sok búm volt, örömem meg be kevés!

Bánatomból egy nagy árvíz lehetne,

Örömem kis sziget lenne csak benne.

 

Fenn a hegyen, lenn a völgyben zúg a szél,

Közelget az időjárás ősz felé;

Ősszel szép csak a természet énnekem,

A haldokló természetet szeretem.

 

Tarka madár nem fütyörész az ágon,

Sárgapiros levél csörög a fákon,

Innen-onnan lehull a fák levele...

Bárcsak én is lehullanék ővele!

 

Holtom után vajjon mi lesz belőlem?

Vadfa lenni szeretnék az erdőben;

Ott lenne az én számomra jó tanya,

Egész világ engem ott nem bántana.

 

Szeretném, ha vadfa lennék erdőben,

Még inkább: ha tűzvész lenne belőlem;

Elégetném ezt az egész világot,

Mely engemet mindörökké csak bántott.

 

Pest, 1845. október 16. - november 25. között



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Ich sitz auf Bergeshöh ... (Német)

Ich sitz auf Bergeshöh, schau trüb hinaus ins Land,

Wie hoch vom Scheunendach der Storch aus seinem Stand.

Im Tal, wie müd-verirrt, langsam ein Bächlein quillt,

Von meinem Lebensweg, so müd, ein Ebenbild.

 

Von Schmerz und Leiden ganz erschöpft und matt.

Ach, so viel Kummer, wenig Freud mein Leben hat!

Mein Schmerz, mein Leid - 's gleicht einem weiten Meer,

Darin ein Eiland klein all meine Freud nur wär.

 

Es braust der Wind durchs Tal und über Hügel weit,

Und schon dem Herbste zu vergeht des Jahres Zeit;

Es ist mir schön im Herbst allein noch die Natur,

Natur, ja sie, die todgeweiht, sie lieb ich nur.

 

Kein bunter Vogel mehr, der in den Zweigen singt,

Nur Herbstlaub noch, das Klang und Farbe bringt,

Schon fällt vom Baume hier und dort ein Blatt ...

Ach, fiel' ich doch mit ihm - ich bin so matt!

 

Was wird aus mir, werd ich gestorben sein?

Könnt doch als Wildbaum stehn ich dann im Wald allein!

Dort draußen wär der rechte Platz für mich,

Entrückt der Welt und ihrer Sorgen ich.

 

Ein wilder Baum im Wald wär gern ich dann,

Aus dessen Holz ein Feuer legte man;

Wollt', daß vor dieser Welt ich Ruhe fänd,

Die ewig Kummer nur gebracht mir bis zum End.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.balaton-service.info/php

minimap