Petőfi Sándor: A tear again (Ismét könny! Angol nyelven)

Azt hittem, hogy szemembül a sors

Örökre számüze,

S ismét pillámon vagy, sötét

Fájdalmak fényes követe!

Alig vidultam a boldogság

Nyájas napsúgarán,

Ismét felhő takarta el,

Mely önti záporát reám.

De nem, nem zápor ez; csak egy könny,

Egy könnycseppecske csak,

És mégis kínosabb talán,

Mint volna egy egész patak.

Oh sírtam én már, sokat sírtam

Miattad, szerelem,

És siratálak tégedet,

Szegény pusztúló nemzetem.

De ennél keserűbb könyűt még

Nem ejtettem soha,

Sem érted, égő szerelem,

Sem érted, hamvadó haza.

E könny, mint a tüzes vas, mint a

Pokolnak lángja, süt...

Irtóztatón, irtóztatón

Orromba ment a pípafüst!

Szatmár, 1847. augusztus

I thought that fate had banished you from

My eyes for evermore,

Yet again you're on my lashes:

Grim pain's glossy ambassador!

In happiness's friendly sunshine

I barely took delight,

When darkening clouds once more arrived

And soaked me as they took the light.

But no, this was no sudden shower,

Just a teardrop - it's weird -

For it made me more uneasy

Than if a rivulet appeared.

Oh, I had cried, had cried before when

Loosing love's elation,

And had also shed my tears for

My poor, wretched, dying nation.

Never have I shed tears more bitter,

Not now, not ever, and

Neither for love's burning passion,

Nor for my smouldering motherland.

This tear, it burns like glowing iron:

Or hell's flames, I suppose...

Horribly, so horribly, for

The pipe smoke had entered my nose!