Petőfi Sándor: E toamnă, e din nou (Itt van az ősz, itt van újra Román nyelven)

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Erdőd, 1848. november 17-20.

E toamnă, e din nou,
Veșnic e frumoasă.
Dumnezeu știe, doar,
De ce? dar mi-e dragă.

Din vârful dealului,
D-unde privesc în zare,
Ascult freamătul domol
Al frunzelor uscate.

Zâmbind se uită în jos
Raze generoase,
Cum mama drăgăstoasă
La pruncul cum doarme.

De fapt pământul toamna
Doarme, nu moare;
Se vede din ochi, că e
Somn, nu e mutilare.

Și-a dat jos frumosul port,
Ușurel se dezbracă;
Se va îmbrăca până în
zori, de primăvară.

Dormi, natură senină,
Până-n dimineață,
Să ai vise, în care
Te simți încântată.

Cu vârful degetului,
Îmi pișc lira, mocnit,
Cânt de leagăn răsună
Imnul meu potolit. –

Dragă, stai lângă mine,
Stai doar tăcută,
Până acest cânt, freamăt
De vânt, se dă bătută.

De mă săruți, buzele
Încet să se atingă,
Să n-o trezim din visare
Natura moțăită.