álmaid szegletébe húzódom szimbólumokban
szólok hogy elkerüljem az egyensúlyvesztés
szövődményeit a gondok a gyűlölet a képmutatás
beszédét és segítsek meglágyítani a holnapok
arcvonását megfürdöm szavaid tiszta tavában
kiengesztelem a váratlanul lecsapó viharokat
amiktől összerezzennek a jámbor virágok és a
felhőlepedőkről lepotyog őseink monogramja
most szorongás diktál a tájnak verseket az ínségben
nevelt rózsák tövist növesztenek a tisztesség rétjén
oktalan állatok legelnek és a remény imakönyvét
sötétség lapozza át a tétlenség gyászában melléd
térdelek veled imádkozom össze kell fognunk mert
az áruló csókra készen áll és közeleg az idő amikor
sok csákányra lesz szükségünk hogy ki tudjuk
szabadítani egymást a bizonytalanság falai mögül